Cadmus fordítás Cadmus
Geopolitika

2015. 10. 09.

Szíriai külügyminiszter: Az orosz légicsapások előkészítése már hónapok óta zajlott

2015. 10. 09.

Walid Al-Moallem, szír megbízott miniszterelnök, külügyminiszter nyilatkozata szerint az orosz légicsapások hónapok óta előkészítés alatt álltak – írja a Russia Today.

Al-Moallem azt is elmondta, hogy Oroszország keményen dolgozik azon, hogy kiépítsen egy információs központot Irakban, melyhez Irakon kívül Szíriának, Iránnak és természetesen Oroszországnak lenne hozzáférése, s melynek célja a minél hatékonyabb információcsere lenne.

A külügyminiszter azt is elmondta, hogy a jelenlegi „versenyt” egyértelműen Oroszország fogja megnyerni, mivel ők hajlandóak csak együttműködni a Szíriai Arab Hadsereggel, mely jelenleg az egyetlen erő, mely szembeszáll a terrorizmussal Szíriában. Szerinte az orosz-szír együttműködéssel végzendő offenzíva komoly eredményekkel kecsegtet, ellentétben a Szövetségesekével, mely több, mint 9000 légicsapás, és majdnem másfél év katonai jelenlét után sem tud látható eredményeket felmutatni.

Elmondta, hogy a szíriaiak örülnek az orosz katonai jelenlétnek, viszont rávilágított arra, hogy az USA és szövetségeseinek bűnös voltát mutatja, hogy mennyire felháborodtak, miután Moszkva megkezdte a légicsapásokat. Aláhúzta, hogy Oroszország, mint az ENSZ BT állandó tagja, a beavatkozással nem szeg meg egyetlen nemzetközi jogszabályt sem, valamint tiszteletben tartja minden ország függetlenségét. Hozzátette, hogy az ENSZ BT 3 határozatot bocsátott ki Szíria kapcsán a 7. cikkely alapján, még sincs semmi eredmény, holott a terrorcselekmények körülbelül 70%-a megelőzhető lett volna, ha a környező országok, például Szaúd-Arábia vagy Izrael betartják ezen rendelkezéseket.

Az USA orosz beavatkozás miatti felháborodása kapcsán al-Moallem rámutatott, hogy azon országok, melyek most Moszkva lépése miatt aggódnak, ugyanazok, melyek az elmúlt 5 év során hathatós mértékben hozzájárultak a szíriai helyzet romlásához: az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Törökország, Szaúd-Arábia, valamint Katar. Hozzátette, hogy az „arab tavasz” legnagyobb győztese pedig egyértelműen Izrael. Elmondta, azzal is, hogy Izrael sokféleképpen támogatja a terroristákat Dél-Szíriában, fegyvereket biztosít nekik, és sebesültjeiket ellátja kórházaiban. Törökországról azt mondta, hogy annak nincs oka az ISIS ellen harcolni, hiszen jelenlegi vezetői hasonló ideológiákat vallanak, mint a terrorszervezetek.

Kifejezte, hogy hisz a győzelemben, hiszen a többfrontos háború ellenére jelentős eredményeket értek el, és a hadsereg tagjai továbbra is készek mindent feláldozni hazájukért, valamint szinte minden szír ember teljes mértékben támogatja őket. Szerinte Szíria ellenségei egyre inkább fogyatkoznak, míg barátainak száma egyre inkább nő, még a nyugati világban is egyre többen vannak, akik Szíria mellett szólalnak fel.

A menekültválságról azt mondta, hogy az elsősorban a Szövetségesek elhibázott politikájának következménye, annak, hogy támogatták a terrorszervezeteket abban, hogy elpusztítsák Szíria infrastruktúrájának jelentés részét, és ezzel hatalmas tömegeket fosztottak meg a megélhetésüktől. Kifejezte, hogy a céljuk az, hogy minden szír állampolgár Szíriában maradjon, és azokat, akik a háború miatt menekülni kényszerültek, visszavárják a válság rendezése után.

Orientalista.hu  –  Crusader

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑