Szíriai-német tárgyalások folynak a szankciók feloldásáról és a kapcsolatok helyreállításáról
2019. 11. 20.
A Szíriai Kereskedelmi Kamara kedden tárgyalásokat folytatott egy német parlamenti küldöttséggel annak érdekében, hogy helyreállítsák a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat. Ezen kívül az is szóba került, hogy együtt dolgoznak majd a Szíriával szemben érvényben lévő szankciók feloldásáért.
A Kereskedelmi Kamara elnöke, Ghassan Al-Qalla’a szerint a szíriai nép számára fontos a nyugati szankciók és a blokád feloldása. Ezen pedig segítene a két fél közötti kapcsolatok helyreállítása.
A Kamara titkára, Mohammed Hamsho elmondta, hogy a kapcsolatok helyreállítása jelentős lépés lenne a szankciók feloldásának irányába. Ezen kívül azt is megjegyezte, hogy a szíriai fegyveres konfliktus kirobbanása előtt Németország volt Szíria legjelentősebb kereskedelmi partnere az európai országok közül.
A német parlamenti küldöttség elnöke Frank Pasemann a szíriai sajtó számára azt nyilatkozta, hogy ők ellenzik a Szíriával szemben életben lévő szankciókat és hisznek a két ország közti jó kapcsolatok helyreállításában.
A német parlamenti képviselő azt is megjegyezte, hogy számukra fontos az is, hogy a szíriai menekültek térjenek haza Németországból és vegyenek részt hazájuk újjáépítésében.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (SANA)