2015. 05. 06.
Teherán és Budapest testvérvárosok lesznek
2015. 05. 06.
Teherán, IRNA – Teherán polgármestere, Mohammad Baqer Qalibaf és Magyarország fővárosa, Budapest főpolgármestere, Tarlós István hétfőn Teherán és Budapest közötti testvérvárosi megállapodást írtak alá.
A fővárosi képviselők 21 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett hagyták jóvá az erről szóló előterjesztést.
Mohammad-Bagher Qalibaf főpolgármester meghívására Tarlós István főpolgármester vezetésével Budapest önkormányzatának delegációja Teheránba látogatott május elején.
Az elfogadott előterjesztés szerint a magyar-iráni kétoldalú kapcsolatok bővítésében mindkét fél érdekelt, így a politikai, a humán és a gazdasági kapcsolatok elmélyítésében egyaránt.
“Iránt a térség egyik legstabilabb országának tekintjük, politikai kapcsolatainkat kétoldalú jellegű problémák nem terhelik. Kapcsolatépítésünk Iránnal továbbra is az uniós politika megközelítéséhez igazodik: szankciós politika támogatása, ugyanakkor a kapcsolatok fejlesztése a szankciók hatályán kívül eső területeken” – írták.
A testvérvárosi szerződés keretmegállapodás, a testvérvárosi kapcsolat szellemében megvalósuló jövőbeni programokról, projektekről a felek külön szerződésben állapodnak majd meg
Qalibaf az aláírási ceremónia kapcsán megjegyezte, együttműködés kezdődik a két ország között, főleg turisztikai, kulturális, gazdasági, és energetikai befektetések terén.
A két város és befektetők közti gazdasági és kulturális együttműködést nagyon hatásos előrelépésnek nevezte a két ország kapcsolatában.
Qalibaf aggodalmát fejezte ki Teherán környezetének lealacsonyítása miatt, és hozzátette: Teherán városának érdeke, hogy együttműködjön más nagyvárosokkal az információáramlásban a környezetvédelmi szakértelem és technológiák kapcsán.
Qalibaf hangsúlyozta, az önkormányzat nagyon fontos és jelentős szerepet játszik a környezet védelmében és revitalizálásában.
A kapcsolatok fejlesztésében a világvárosok közti testvériség keretében többek között Teherán Önkormányzata kapott prioritást, mondta Qalibaf.
Tarlós István a maga részéről hozzátette: Teherán nagy lépéseket tesz az építés és közlekedés terén, hogy elismert városa legyen a világnak.
Tarlós hozzátette, Teheránnak és Budapestnek rengeteg közös vonása van az új tudományos technológiák, energetika és kultúra terén.
Budapest jelenlegi testvérvárosai: Ankara, Fort Worth, Frankfurt, Lisszabon, Peking, Sanghaj, Tel-Aviv és Zágráb.
Orientalista.hu – Tia (irna.ir, isna.ir, persianews.vcp.ir, MTI)