Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2019. 11. 23.

Thesszaloniki a politikai üldözött törökök mentsvára

2019. 11. 23.

A sikertelen puccs és a Gülen-mozgalom elleni fellépés után Thesszaloniki sok üldözött töröknek, köztük tanároknak, közszolgáknak, vállalkozóknak adott menedéket.

A gülenisták üldözése a szakértelem kivándorlását okozta, Törökország a jólképzett középosztály jelentős részét elveszítette. Thesszalonikiben sokuk éttermet, fagyizót, cipőboltot nyitott.

Több ezer török veszítette el munkáját vagy szabadságát a Gülen-mozgalomhoz való állítólagos kapcsolata miatt. Még többen önként távoztak.

Musa Yücel feleségével együtt nyitott kifőzdét Thesszaloniki óvárosában.

Odahaza építési vállalkozó volt, és a Sinopban lévő Gülen-iskolák felügyelőbizottsági tagja volt. Amikor a gülenisták elleni boszorkányüldözés elkezdődött, ő is célkeresztbe került, noha nem vett részt az Erdogan elleni puccsban.

„Terrorszervezetben való részvétellel, és a Gülen-mozgalom pénzügyi támogatásával vádoltak. Az eljárás alatt nyolc hónapig ültem börtönben ezekkel a vádakkal. Nagyon nehéz volt a börtönben. Huszonketten voltunk összezsúfolva egy hat gyerek számára épített cellában. Nem volt elég víz és élelem sem. Könyveket sem engedtek be, még a Koránt sem” – mondta Musa.

Ahsen Safiye Tozanoglu vegyészszakon végzett, aztán az iraki határ közelében fekvő Sirnakban kezdett egy gülenista iskolában tanítani. Férje szintén tanár, a puccs idején azt javasolta diákjainak, hogy maradjanak békések. Ennek ellenére elvesztették munkájukat, és el kellett hagyniuk hazájukat is.

„Sötétben keltünk át az Evroszon Törökországból Görögországba, a kezünkben a kislányunkat kellett tartani, úgyhogy elvesztettük az összes holminkat. Thesszalonikibe érve nem volt semmink. Egy adományboltban szereztek néhány ruhát meg alapvető dolgokat.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök a bukott puccsért Fethullah Gülent teszi felelőssé. A török hitszónok 1999-ben az Egyesült Államokba emigrált, és tagadja, hogy köze lenne a puccshoz.

Elkísértük Ahsent és lányát, Nedát az Irida Női Központba, ahol 35 ország körülbelül 300 nőjét segítik. Köztük egyre több török van. Sokuknak ez az alapítvány nyújt biztonságos lakhelyet.

„Tegnap négy új török tagot regisztráltunk. Az egyik legnagyobb problémánk, illetve tagjaink problémája, hogy képzettségüket és szakmai múltjukat elismerjék Görögországban. Ha ez sikerül, akkor újra beléphetnek a munkaerőpiacra. „Továbbá tagjaink anyák is, gyerekeik görög iskolába járnak, de küzdenek a nyelvtanulással” – mondta a központ egyik vezetője, Christa Calbos.

A puccskísérlet után Ahsent és férjét letartóztatták – 77 ezer másik állítólagos terroristával együtt – több mint egy éven át tartották fogva. Tizenöt hónapos gyermekét a rokonaira kellett bíznia.

„Szerintem nincs már független igazságszolgáltatás Törökországban. A börtönben az volt a legrosszabb, amikor egy nőt a 30 napos csecsemőjével együtt láttam. A bebörtönzött nőnek nem volt elég teje. A kicsi pedig nagyon vékony és beteges volt. A gyerek nem kapott elég táplálékot” – mondta Ahsen.

Egy görög faluban találkozunk Bekirrel. Egy güleinsta iskolában tanított informatikát. A 2016-os puccskísérlet után 150 ezer embert bocsátottak el munkahelyükről állítólagos gülenista kapcsolataik miatt. Közöttük Bekir Çayirt is.

Görögország védelmet nyújt neki és családjának, az UNHCR pedig pénzbeli segélyt ad.

A teljes írást ITT olvashatja el.

Euronews

 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑