Cadmus fordítás Cadmus
Libanon

2021. 08. 04.

Tízezrek tüntetnek a libanoni fővárosban a kikötői robbanás első évfordulóján

Tízezrek tüntettek szerdán a libanoni fővárosban, Bejrútban, igazságszolgáltatást és felelősségre vonást követelve a város kikötőjében egy éve bekövetkezett több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó robbanás miatt.

Az EFE spanyol hírügynökség tudósítása szerint ezrek gyűltek össze a bejrúti tűzoltóságnál, hogy onnan induljanak a kikötő irányába, ahol további két menet résztvevőivel találkoznak. Az EFE megjegyzi: a tavalyi robbanás halálos áldozatai között 10 tűzoltó is volt.

Az áldozatok képeit kezükben tartó tüntetők a többi között “forradalmat” sürgettek. Egyes résztvevők libanoni zászlókat vagy olyan transzparenseket emeltek a magasba, amelyeken igazságszolgáltatást és politikusok felelősségre vonását követelték. Egyes politikusoknak – mint emlékeztettek – tudomása volt arról, hogy a kikötőben évek óta 2700 tonna ammónium-nitrátot tároltak szakszerűtlenül, ami végül a robbanást okozta.

A tűzoltóságnál gyülekező tiltakozók transzparensein olyan feliratok voltak láthatók, mint például “végezzék ki azokat, akik a nitrátot Libanonba hozták” vagy “az alkotmányban foglaltakat végre kell hajtani, a törvény előtt pedig mindenki egyenlő”.

Egyes tüntetők politikai vezetők képeit emelték a magasba. A megmozdulások során önkéntesek rózsákat osztogattak, egyes tiltakozók pedig koszorúkkal kezükben emlékeztek meg a robbanás áldozatairól.

A több tízezer emberből álló tömeg a Bevándorló Szobránál, az ammónium-nitrát tárolására használt raktár romjaival szemben állt meg.

A megemlékezésen Korán-verseket olvastak fel, majd misét tartottak Besára Butrusz ar-Rái libanoni maronita pátriárka vezetésével.

A pátriárka hangsúlyozta, hogy az emberek tudni akarják: ki hozta be a robbanóanyagokat a kikötőbe, és ki engedte meg, hogy ott tárolják őket. Ki robbantotta fel, és miként?” – tette fel a kérdéseket a pátriárka.

A megemlékezés közben tiltakozók összecsaptak a biztonsági erőkkel a parlament közelében. A biztonsági erők vízágyúval és könnygázzal lőtték a tüntetőket, akik közül egyesek kövekkel dobálták a törvényhozás épületét, míg mások megpróbáltak bejutni a bejáratán.

A libanoni vöröskereszt szerint legalább 21 ember sérült meg. Az EFE szerint a biztonsági készültség szintje a vártnál alacsonyabb volt.

Libanon 2019 óta súlyos politikai, gazdasági és pénzügyi válsággal küzd, amit súlyosbított Bejrút kikötőjében egy évvel ezelőtt történt robbanás.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑