Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Keresztények

2017. 06. 07.

Több mint huszonötezer keresztény tért vissza Aleppoba

2017. 06. 07.

Több mint huszonötezer, különböző felekezetekhez tartozó keresztény tért vissza az észak-szíriai Aleppoba, amióta a kormányerők tavaly decemberben elfoglalták a várost.

Még helyre kell állítani a háborúban lerombolt templomokat és a több száz évre visszanyúló jó kapcsolatot a helyi muzulmán közösséggel – közölte kedden újságírókkal az antiochiai ortodox felekezet Szent Illés prófétáról nevezett templomának elöljárója.

Dzsabrail Azar atya emlékeztetett arra, hogy az 1,8 milliós nagyvárosban a háború előtt mintegy 150 ezer keresztény élt, de a legsúlyosabb harcok idején alig néhány tucatnyian maradtak ott.

Az elöljáró szerint a lázadók Aleppo óvárosában 13 keresztény templomban okoztak súlyos károkat, egyesek közülük szinte teljesen megsemmisültek. Az iszlamisták szándékosan robbantották fel a keresztény szentélyeket, a kormánycsapatokkal vívott harc idején pedig tüzelőállásokat alakítottak ki ott.

Dzsabrail Azar atya szerint a keresztény közösség már elkészítette a templomok helyreállításának tervét, de nincs pénz a munkálatok megkezdésére.

„Felszólítunk mindenkit, aki szereti népünket, és békét kíván nekünk, segítsenek az új Szíria, az új Aleppo felépítésében, nyújtsanak segítséget a lerombolt mecsetek, templomok és közös történelmünk emlékhelyeinek helyreállításához” – mondta a pap.

Damaszkusz után Aleppo Szíria legnépesebb városa, amely a világ legrégebben lakott települései közé tartozik. Az Aleppo birtoklásáért folyó harcokban, 2012 júliusától 2016 decemberéig súlyos károk keletkeztek a városban.
A szíriai és az orosz légierő bombázásaiban szinte teljesen megsemmisült az óváros és Aleppo keleti része.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑