Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2016. 05. 05.

Tűzszünet Aleppóban – a kormányerők beszüntettek minden harci tevékenységet

2016. 05. 05.

„A Szír Hadsereg bejelenti, hogy tiszteletben tartja a 48 órás tűzszünetet azután, hogy Oroszrország és az USA megegyeztek, hogy kiterjesztik a harci tevékenységek szüneteltetését Aleppo provinciára is.”

Ez a nyilatkozat, melyet a PressTV értesülései szerint a damaszkuszi legfelsőbb katonai vezetés adott ki, helyi idő szerint, csütörtökön hajnali egy órakor látta meg a napvilágot.

Korábban Moszkva és Washington megegyeztek abban, hogy kiterjesztik a törékeny tűzszüneti megállapodást – mely február óta van érvényben – Aleppóra is, mely 2012 óta két részre van szakítva: az egyik részt a kormányerők, a másikat a Nyugat által támogatott iszlamista milicisták tartják ellenőrzésik alatt.

Az USA Külügyminisztériumának szóvivője, Mark Tomer jelentése szerint, amióta a tűzszünet damaszkuszi idő szerint éjféltől életbe lépett, az erőszak átfogó csökkenését lehet tapasztalni a térségben. A szóvivő azt is kijelentette, hogy Amerika együttműködik Oroszországgal abban, hogy a tűzszünetet megújítsák és kiterjesszék minden, a Nyugat által nem terrorszervezetnek tartott csoport által ellenőrzöt területre.

Frank-Walter Steinmeier, Németország külügyminisztere üdvözölte a fejleményt, kifejezve reményét, hogy a kiterjesztett tűzszünet előbbre viszi a következő genfi béketárgyalássorozatot is, és közelebb hozza a végleges béke idejét.

A legutolsó genfi béketárgyalás, melyet az ENSZ felügyelt, akkor szakadt félbe, mikor április 13-án a legfontosabb, Nyugat által is támogatott Legmagasabb Tárgyalóbizottság (HNC) kivonult a kerekasztali ülésről, arra hivatkozva, hogy a szír kormányzat megsértette a tűzszünetet. Azt viszont valahogy elfelejtették, hogy ők előtte több százszor tették ezt, hogy kiprovokálják a kormányzat ezirányú lépését.

Szíria egy kívülről gerjesztett háborútól szenved 2011 óta. A konfliktus során eddig legalább 400 000 ember meghalt és milliók kényszerültek menekülésre a „mérsékelt” ellenzék és az iszlamista terrorszervezetek brutalitása miatt.

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑