Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2015. 10. 05.

Újabb pusztítás Palmyrában – Örökre eltűnhet az ókori város

2015. 10. 05.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felrobbantotta a palmyrai egyenes út elején lévő diadalívet.

A terrorszervezet fegyveresei vasárnap robbanószereket helyeztek el a történelmi diadalív köré, majd levegőbe repítették.

„Információkat kaptun, hogy a palmyrai diadalív megsemmisült, a terrorszervezet hetekkel ezelőtt aláaknázta majd elpusztíthatta a római kori kaput. További információkat kaptunk arról, hogy a színházat is aláaknázták. Félő, hogy az egész várost elpusztítják.” – mondta Mamoun Abd Al-Karim a szíriai régészeti hivatal vezetője

Al-Karim sürgős cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget Palmyra megmentése érdekében, mielőtt a terrorszervezet teljesen elpusztítja a UNESCO világörökségi listáját szereplő római kori arámi várost.

A diadalív több mint 2000 ével ezelőtt építették és az ókori város kapuját jelentette. A mögötte húzódó egyenes út mellett kereskedők üzletei által. A terroristák korábban felrobbantották Baal templomát és az ókori mauzóleumot is elpusztították.

Palmyra madártávlatból:

 

A dzsihadista vahabita szervezet májusban kerítette be a várost majd heves harcok után elfoglalta. A terroristák vérfürdőt rendeztek a lakosság és az ott marad katonák soraiban, az ókori város főrégészét is nyilvánosan kivégezték.

A terrorszervezet a vahabita, szalafita szélsőséges iszlám világnézetet követi. Az ideológiájuk szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért eretnek dolognak számítanak, így elkell pusztítani azokat. A terroristák viszont a mozdítható műkincseket előszeretettel értékesítik a feketepiacon, ami az egyik legfőbb bevételi forrása a terrorszervezetnek.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑