Cadmus fordítás Cadmus
Palesztina

2018. 05. 15.

UNICEF: Gyermekek az izraeli erőszak fő áldozatai a Gázai övezetben

2018. 05. 15.

Az ENSZ Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (UNICEF) szerint a megszállt Gázai övezetben élő palesztin gyermekek az izraeli atrocitások fő áldozatai, a part menti területek mintegy 1,8 millió lakosával szemben a Tel-Avivi rezsim által kifejtett, egyre fokozottabb erőszak közepette.

 “A fokozódó erőszak Gázában csak tovább súlyosbítja azoknak a gyermekeknek a szenvedését, akik élete már amúgy is elviselhetetlenül nehéz volt” – közölte Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója, pénteki nyilatkozatában.

 Hozzátette, hogy az izraeli támadásokban elszenvedett fizikai sérüléseken kívül a gyermekeknél egyre súlyosabb poszttraumás tünetek is jelentkeznek.

 Az ENSZ ügynöksége által rendelkezésre álló adatok szerint az elmúlt 5 hétben, 5 gyermek vesztette életét, és több száz ember megsebesült a megszállt palesztin területek határain tartott békés tiltakozó gyűlések során. Ráadásul a gázai gyermekeknek legalább a fele humanitárius segélyre szorul, és négyből egy gyermek pszicho-szociális ellátást is igényel.

 Cappelaere azt is elmondta, hogy a kiskorúak “iskoláikhoz, otthonaikhoz és játszótereikhez tartoznak”, ezért “soha nem lehetnének célpontok”.

 Az ENSZ Emberi Jogokért felelős főbiztosa, Zeid Ra’ad al-Hussein a múlt hónapban felszólította az izraeli erőket, hogy állítsák le a “fegyver nélküli tüntetők elleni halálos erők” alkalmazását a tiltakozások alatt, egyben csodálkozását fejezte ki, hogy “hogyan jelenthetnek gyermekek fenyegető, vagy akár halálos veszélyt a különleges védelemmel ellátott biztonsági erőkre. “

 Közel 50 palesztin vesztette életét március 30. óta, az izraeli erőkkel történt összecsapások következtében, a gázai határ mentén zajló tiltakozások során. Az izraeli rezsimnek szembe kell néznie az élő tűz alkalmazása miatt érkező nemzetközi kritikával.

 A “nagy visszatérés menete” néven ismert, március 30-án kezdődött és a tervek szerint május 15-ig tartó palesztin gyűlések, amelyeknek befejező dátuma egybeesik a Nakba (Katasztrófa) napjának 70. évfordulójával, amely napon az izraeli állam létrejött. A palesztinok minden év május 15-én tüntetéseket tartanak világszerte, hogy megemlékezzenek az évfordulóról, amikor 1948-ban, az izraeliek hazájukból erőszakkal kilakoltattak többszázezer palesztint.

 A Gázai övezet 2007 júniusa óta áll izraeli megszállás alatt, amely az itt élő emberek életszínvonalának fokozatos csökkenését, valamint soha nem látott munkanélküliséget és általános elszegényedést okozott az övezetben.

 Ráadásul az izraeli rezsim egyre gyakrabban okoz áramkimaradásokat és üzemanyag hiányt az övezetben, továbbá rendkívüli mértékben akadályoztatja a vízellátást és a szennyvízszűrést is. Gyógyszerekben és egészségügyi berendezésekben is égető a hiány, amivel egyértelműen ellehetetlenítik a már amúgy is törékeny egészségügyi rendszert.

Izrael korábban több háborút is indított a palesztin övezetben, a legutóbbi 2014 júliusában kezdődött, és ugyanazon év augusztus végén fejeződött be. Az izraeli katonai agresszió következtében 2200 palesztin életét vesztette, és több mint 11.100 ember megsebesült.

Orientalista.hu – Vivkamar, Press TV

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑