Védelmet követelnek a pakisztáni keresztények
2022. 02. 08.
A vallási kisebbségek jobb védelmét követelték helyi keresztények a Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban tartott hétfői megmozdulásukon egy anglikán lelkész meggyilkolása és az ország keresztény közösségei elleni folyamatos támadások miatt.
“Magunkra hagyatva, védtelenül és fenyegetve érezzük magunkat” – idézi Noel Idzsazt, a Muttahida Maszihi Tanács nevű keresztény jogvédő csoport vezetőjét a Katolikus Ázsiai Hírek Uniója (UCA News) nevű hírszolgálatra hivatkozva.
“A bizonytalanság érzése kezd elhatalmasodni a keresztény és más vallási kisebbségek közösségeinek körében, amikor ilyen incidensek történnek Pakisztánban” – jelentette ki Idzsaz, akinek jogvédői szervezték a hétfői tiltakozó akciót a karacsi Sajtóklub épülete előtt.
“A tettesek elfogását és felelősségre vonását követeljük bűncselekményeikért. A szomorú valóság ugyanakkor az, hogy a vallási kisebbségek elleni támadások rendszerint büntetlenül maradnak” – tette hozzá Idzsaz.
Aszif Básztian, az “Az igazság hangja” nevű keresztény jogvédő szervezet egyik tagja szintén sérelmezte a keresztények elleni indulatokat. “Ütnek-vernek, üldöznek és elnyomnak minket” – mondta. A büntetlenség pedig csak felbátorítja a fanatikusokat, hogy még inkább elnyomják a vallási kisebbségeket – fűzte hozzá.
Január 30-án két merénylő egy anglikán lelkészt lőtt agyon, lelkésztársát pedig megsebesítette az északnyugat-pakisztáni Pesavárban.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint az ismeretlen fegyveresek a 75 éves William Szirádzs tiszteletes és lelkésztársa kocsijára nyitottak tüzet, amikor éppen hazaindultak a vasárnapi istentiszteletről. Naím Patrick tiszteletest a kezén lőtték meg, nem életveszélyes sebekkel szállították kórházba. A támadásban megölt William Szirádzs 2016 óta szolgált lelkészként Pesavárban, a pakisztáni iszlamisták fellegváraként ismert Haibár-Pahtúnhva tartomány székhelyén.
A merényletet a pakisztáni katolikus püspöki konferencia és Benny Mario Travas, Karacsi érseke is elítélte. Travas, akit az UCA News idézett, arról beszélt, hogy a gyilkosság félelmet keltett a keresztények körében és – mint fogalmazott – megzavarta egész Pakisztán területén a felekezetek közötti békét és vallási harmóniát.
A pakisztáni kormányfő, Imrán Hán vallási ügyekben illetékes különmegbízottja, Tahir Asrafi azt nyilatkozta, hogy a kormányfő személyesen felügyeli a vizsgálatot, mert a gyilkosság “támadás volt Pakisztán ellen”.
“Ez nem egyetlen közösség vagy lelkipásztor ügye. Ez félelemkeltés és országunk lejáratásának kísérlete” – fogalmazott Asrafi, aki egyúttal hangoztatta, hogy “szolidárisak vagyunk keresztény testvéreinkkel”.
Pakisztán 2020-ban felkerült az Egyesült Államok külügyminisztériuma által összeállított, a vallásszabadságot megsértő országokat tartalmazó listára, nemzetközi jogvédő szervezetek pedig többször adtak hangot aggodalmaiknak az ország iszlámon kívüli vallási közösségeinek helyzetét illetően.
MTI