2016. 09. 16.
Világszerte ezerszámra építik a vahabista iszlamista mecseteket
2016. 09. 16.
Egy magasrangú iraki tisztviselő szerint a öböl-menti arab államai az Iszlám Állam (Daesh, ISIS) terrorszervezet felemelkedését támogatják, ettől remélve gyengülő kormányzatuk megerősítését.
Faleh al-Fayad iraki nemzetbiztonsági tanácsadó szerdán arra figyelmeztetett, hogy “egyes rezsimek az említett ideológiák védelmére szentelnek anyagi forrásokat”.
“Néhány gazdag Perzsa-öböl menti ország a vagyonát ezeknek a csoportoknak a legitimációjára használja”,– mondta a londoni Royal United Services Institute elnevezésű brit biztonságpolitikai intézetben.
Ugyanezek az országok “a szektarianizmust fűtik” együttes támogatással, úgy ahogy a csökkenő olajárak miatti gazdasági válsággal is szembenéznek, mondta Fayad, nyilvánvalóan Szaúd-Arábiára utalva.
Az erőszaknak a fő motorja a Közel-Keleten a szélsőséges vahabista ideológia, amelyet Szaúd-Arábia terjeszt, a követői pedig a Daesh és más takfiri csoportok.
“Tudjuk, hogy a valódi elkövetők” azok, akik a Daesh ideológiáját terjesztik, valamint, finanszírozzák és kiképzik a terrorista csoportot, tette hozzá az iraki tisztviselő.
A New York Times véleményrovatában közzétett keddi írásában Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter azt írta, hogy Rijád több tíz milliárd dollárt költött a vahabizmus exportálására, ami eddig világszerte több ezer mecset és Madrasa (oktatási központ) felépítését jelentette.
“Gyakorlatilag minden terrorista csoportot, ami visszaél az iszlám nevében – mint az Al-Kaida és nyúlványai Szíriában, a Boko Haram Nigériában – ez a halálkultusz ihletett”,– írta a cikkében.
Az Iszlám Állam (Daesh) az egész világot fenyegeti
Fayyad figyelmeztetett, hogy a Daesh komoly biztonsági fenyegetést jelent az egész világon. “Nincs terület, amely védett lenne a Daesh inváziójától”
A iraki főtanácsadó felkérte a nemzetközi közösséget, hogy komolyan helyezkedjenek szembe azon arab rezsimekkel, amelyek a terrorizmust támogatják.
“A helyzet most egyértelműbb, nem azért, mert a világ nem tudott róla korábban, hanem azért, mert mindenkit veszély fenyeget”,- mondta.
Irakban a Daes terroristák rémuralma 2014 júniusában kezdődött, mely során hatalmas területeket foglaltak el az ország északi és nyugati részein.
Jelenleg az iraki fegyveres erők az utolsó nagy összecsapásra készülnek Moszul felszabadításához, mely a Daes utolsó fellegvára az országban.
Orientalista.hu – (Persianews, Press TV)