Cadmus fordítás Cadmus
Jordánia

2015. 06. 10.

Visszanyalt a fagyi – Jordánia retteg az Iszlám Államtól

2015. 06. 10.

Az arab monarchiában NATO támogatással kiképzett „mérsékelt iszlamisták” az Iszlám Állam terroristáiként térnének vissza, és foglalnák el Jordániát.

Iszlám Állam terrorszervezet melletti szimpátia tüntetés Jordániában.

Négy évek keresztül mint az USA szövetségese Jordánia, Törökországhoz hasonlóan lehetőséget biztosított fegyveres csoportok kiképzésének, és biztosítani a fegyverek utánpótlásukat. A terrorszervezetek tagjai Szíriába és Irak mentek harcolni, viszont többségük hamar beállt az Iszlám Állam soraiba ami már Jordániát is megfenyegette.

Az IÁ hónapok óta ellenőriz olyan határszakaszokat Irakban és Szíriában ami a hasimita monarchiával határos, sejtjei már Jordániában is megjelentek ahol toborzásba kezdtek.

A jordániai hadsereg most használatba vette azokat a megfigyelő rendszererek az ország szíriai határán, amiket elméletileg a szír kormány megfigyelésére kapott a NATO-tól. Most viszont még is kénytelen az Iszlám Állam terroristái ellen bevetni, mert a szervezet tagjainak beszivárgása aggasztja az ammani vezetést. –közölte az MTI

A rendszer radarok és őrtornyok hálózatából áll, és lehetővé teszi, hogy kilométerekről észleljék a próbálkozókat, mielőtt elérik a határt. Az ammáni amerikai nagykövetség katonai attaséja közölte, hogy a rendszernek ez a második fázisa, és hogy a megfigyelőrendszer ezzel teljesen lefedi a Szíriával közös határt. Az ország Irakkal közös határán az év végére tervezik a kiépítését.

Jordánia mint az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció tagja, részt vett Assad ellenes szervezetek létrehozásában,kiképzésében és felfegyverzésében. Most az általa is kreált terroristák Jordánia biztonságát is fenyegetik.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑