2015. 04. 22.
Visszanyalt a fagyi – Törökországot elárasztották a terroristák
2015. 04. 22.
Törökország négy éven keresztül asszisztált a terrorszervezetek működéséhez, gyakran támogatta is a terroristákat, hogy fegyvereket és dzsihadistákat vigyenek át Szíriába és Irakba Törökországon keresztül. Most viszont már nem bír a szélsőségesek rohamával és segítséget kér az Egyesült Államoktól.
A török kormány a Szíriába és Irakba tartó külföldi szélsőségesek valóságos rohamával küzd, ezért a többi ország segítségét kéri feltartóztatásukhoz – jelentette be helyi idő szerint kedden Washingtonban a török külügyminiszter az amerikai kollégájával tartott találkozóján.
Mevlüt Cavusoglu elmondta, hogy országa már 12 800 gyanús embert sújtott beutazási tilalommal, attól tartva, hogy Szíriába, illetve Irakba utaznak tovább, és 1300 külföldi “harcost” utasított ki.
Szavai szerint a közel-keleti régió “kritikus időket” él meg. “Törökország a külföldi harcosok egyik tranzitországa, és mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ez ne így legyen” – hangsúlyozta Cavusoglu.
A háttérben a török kormány és hadsereg többször segítette a Nuszra Frontot, hogy török területekről több ezer dzsihadistával lerohanjanak határ menti szír városokat. Legutóbb Idleb városát rohanta le több ezer terrorista a pár tíz kilométerre fekvő szír-török határ túloldaláról.
A török kormány nem egyszer működött együtt az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, hogy harapófogóba szorítsák a kurd népi milíciákat. Tavaly ősszel ez történt a szíriai Kobani kurdok által lakott városban is.
Cavusoglu hozzátette ugyanakkor, hogy a szélsőségesek származási országában is ezt kellene tenniük a hatóságoknak, megakadályozva ezzel útnak indulásukat. Ehhez viszont nagyobb nemzetközi együttműködésre és információcserére lenne szükség – jegyezte meg a török diplomácia vezetője.
John Kerry amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy a Szíriával, Irakkal és Iránnal határos, NATO-tag Törökország az Egyesült Államok “meghatározó partnere” az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban. Az IÁ fegyvereseinek száma az utóbbi időben jelentősen megcsappant, ezért további léte “rendkívüli módon” függ az újoncoktól, akik potenciálisan főleg a Perzsa-öböl menti országokból vagy Európából érkeznek – folytatta.
John Kerry ezek szerint elfelejtette, hogy a terroristák 99%-a USA szövetséges országaiból származnak. Többségük az öböl-menti arab országokból, mint például Szaúd-Arábiából származnak. A dzsihadisták kisebbik része de számuk nem elenyésző több ezerre becsülhető akik Nyugat-Európából Nato tagországokból származnak.
Orientalista.hu – Sinoda (Forrás: MTI)