Cadmus fordítás Cadmus

Trumpnak nyilatkoznia kell arról, hogy az USA terrorista parancsnokokat mentett Deir Ezzorból

2017. 09. 09.

 

Donald Trump amerikai elnöknek vizsgálatot kell indítania feltárva azt, hogy az USA valóban evakuálta-e az Iszlám Állam terrorista parancsnokait a szíriai Deir Ezzorból, mondták orosz szakértők.

A Sputniknak egy katonai és diplomáciai forrás elmondta, az amerikai légierő terrorista parancsnokokat evakuált Deir Ezzor szíriai városból.

Igor Korocsenkó, a Nacionalnaja Oborona (Nemzetvédelem) nevű magazin főszerkesztője elmondta a Sputnik Newsnak, hogy véleménye szerint az információ megbízható és hogy az ügy olyan súlyú, hogy Trump elnöknek kellene nyilatkoznia arról, vajon ő adott-e utasítást a parancsnokok evakuálására személyesen és minden politikai felelősséget ezért vállal, vagy pedig az amerikai különleges szolgálatok cselekedtek jóváhagyása nélkül.

Hozzátette: ha az információt megerősítik, Trumpnak utasítania kell az igazságügyi minisztert a megfelelő vizsgálat elindítására és a felelősöket bíróság elé kell állítani, mert részt vettek nemzetközi terrorizmusban.

Ugyanezt mondta Franc Klincevics, az orosz felsőház védelmi és biztonsági bizottságának elnökhelyettese, aki szerint a terrorvezérek evakuálása megtörtént.

Lovaistvan.hu – Sputniknews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑