Cadmus fordítás Cadmus
Palesztina

2018. 11. 10.

15 millió dollár készpénzt kapott Katartól a Hamasz

2018. 11. 10.

&nbspHosszú sorokban várták a köztisztviselők pénteken Gázában, hogy megkapják a katari finanszírozású bérüket. Az elszegényedett területeken és azok környékén dúló feszültségek enyhítésére irányuló erőfeszítéseket azonban a Palesztin Hatóság nem nézte jó szemmel, a készpénzt szállító küldöttet egyenesen “gengszter”-nek és “csempész”-nek kiáltotta ki.

A hatóságok szerint a hat havi elosztásban érkező összesen 90 millió dollárt elsősorban a palesztin övezetet szabályozó Hamasz iszlamista szervezetnek dolgozó tisztviselők fizetésének fedezésére fordítják.

A készpénzt három bőröndben Katar gázai küldötte, Mohammad al-Emadi vitte be Izraelen keresztül csütörtök éjszaka az övezetbe egy gázai kormányzati forrás szerint.

Katar azt is közölte, hogy 100 dollárt fog adni az övezetben élő 50ezer szegény család mindegyikének és jelentősebb összeggel fogja támogatni a határ menti összecsapások sérültjeit.

Az izraeli jóváhagyással történt pénzszállítmány valószínűleg része egy megállapodásnak, mely szerint az övezetre kivetett blokád enyhítéséért cserébe a készpénz szűkében lévő Hamász véget vet a határokon átnyúló, gyakran erőszakos tiltakozásoknak.

A palesztin arabok két rivális kormány között vannak felosztva 2007 óta, amikor a Hamász erőszakkal megszerezte magának a Gázai övezetet Mahmúd Abbász elnök Fatah pártjától, azóta Abbász csak az autonóm területek irányítására jogosult (Ciszjordániában.

A Hamászt azonban nagyon meggyengítette az izraeli és egyiptomi blokád, a három háború, amit Izraellel vívott és a nemzetközi elszigeteltség. Gáza gazdasága romokban, a lakosság súlyos villamos energia és ivóvíz hiánnyal küzd.

Izrael a blokáddal akadályozza meg, hogy az iszlamista szervezet fegyvert vagy alagút építéshez használt árut csempésszen be Gázába. Ezért a Gázának szánt árucikkeket először Izraelbe kerülnek ellenőrzés céljából, majd a palesztin területre szállítják a biztonsági kockázat elhárítását követően.

A megállapodás ellenére pénteken mintegy 12000 gázai vett részt a Hazatéréss Menete tüntetéseket a határnál. Egy alkalommal a tüntetők kövekkel dobálták a határ területre látogató al-Emadi konvoját.

Az izraeli hadsereg könnygázzal és más tömegoszlató eszközökkel reagált. Legalább egy tüntető meghalt, 37 megsérült a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint.

Ahmed Majdalani a Palesztina Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezető tisztviselője a Palesztin Hatóság nem tetszésének adott hangot, amikor azt mondta, Emadi, mint egy gengszter, bőröndökben csempészte be a pénzt Gázába.

“A PFSZ nem egyezett bele, hogy a Hamász ilyen módon jusson pénzhez,” nyilatkozta az AFP-nek.

Avigdor Liberman védelmi miniszter is kritizálta a pénz beengedését Gázába.

“Ez behódolás a terrorimusnak, Izrael a pénzzel gyakorlatilag rövid távú nyugalmat vásárol, miközben súlyosan aláássa a hosszú távú biztonságot, idézte a védelmi miniszter szavait pénteken a Yediot Aharonot újság.

Egyiptom és az ENSZ közvetett tárgyalásokat folytat egy hosszú távú fegyverszünet megkötése érdekében Izrael és a Hamász között.

A pénteki tüntetéseken megjelent a Hamász vezetője, Yahya Sinwar is, aki tagadta, hogy megállapodás született volna Izraellel, ugyanakkor elmondta, hogy az iszlamista szervezet együttműködik az ENSZ-szel, Egyiptommal és Katarral a blokád megszüntetése érdekében.

Újkelet nyomán

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑