Történelem

2019. 06. 13.

1925-ben a szaúdi wahabiták ezen a napon rombolták le Mohamed próféta családjának sírhelyét

1925-ben az iszlám időszámítás szerint Shawal hónap 8. napján az Arab félszigetet ( ugyanis Szaúd Arábia csupán 1932-óta létezik) uraló wahabiták, élükön a későbbi szaúdi király Abdulaziz Ibn Saud társaságában megtámadták és lerombolták a Medina ,,Jannat Ul Baqi,, városrészében lévő síremlékeket ahová Mohamed próféta családtagjai voltak eltemetve. A wahabiták 1806-ban egyszer már feldúlták a temetőt, azonban ezt később sikerült még újjáépíteni. 1925-ben azonban teljesen elpusztították a fontosabb síremlékeket.

A temetőt már az iszlám előtt is használták, azonban Mohamed próféta életében az első jelentősebb személy aki el lett temetve ide az a próféta csecsemő korában elhunyt fia Ibrahim volt. Korábbi feljegyzések szerint maga Mohamed próféta is rendszeresen meglátogatta a temetőt. Később Mohamed próféta egyik első követője Osman Ibn Mazun is ide lett eltemetve.

A síiták számára viszont azért jelentős ez a hely ugyanis itt nyugszik négy korai imám is. Hasan Ibn Ali, Ali Ibn Huseyn, Mohamed Al-Baqir és Jafar Al-Sadiq. Az ő sírjaik fölött látványos, kupolás síremlékeket építettek, és ezek voltak azok, melyeket a wahabiták később leromboltak.

A wahabita fanatikusok szintén rombolást vittek végbe a Mekka városában található Jannat Al-Mualla temetőben is, ahol Mohamed próféta anyja, Khadija nevű felesége és nagyapja is el van temetve. Az iszlám vallás korai szentélyeinek lerombolásával a wahabiták és a későbbi szaúdi vezetők bebizinyították, hogy nem építői hanem elpusztító az iszlám örökségnek.

A hős iráni tábornok Qasem Suleimani ezzel kapcsolatban mondta azt, hogy:

,,Remélem a szaúdiak megtámadnak minket, mert akkor lesz esélyünk újraépíteni az Arany Sírt a Jannat Ul Baqi temetőben.,,

Orientalista.hu – Al-Isfahani

, , , ,




Back to Top ↑