2018. 02. 23.
A bíboros és az imám együtt tárgyalnak a harcban álló felekkel
2018. 02. 23.
A Közép-afrikai Köztársaságban súlyos fegyveres konfliktusok dúlnak. Dieudonné Nzapalainga bíboros más vallások vezetőivel együtt folytatja a „párbeszéd zarándokútjait”, vagyis sorra látogatja a fegyveres csoportok vezetőit és kiengesztelődésre hívja őket.
Az ország püspöki konferenciájának idei első találkozóján Dieudonné Nzapalainga bíboros, Bangui érseke a 2017-es évet „rettenetes évnek” nevezte, és felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosság már teljesen kimerült. Hozzátette: „Isten szolgái, a klérus tagjai közül sokak szenvedtek az erőszaktól, gyilkosságok is történtek, különösen Banguassou, Alindao, Mokoyo tartományban, ahol megdöbbentően sok templomot gyújtottak fel, rongáltak meg, raboltak ki.”
Omar Layama imámmal, a Közép-afrikai Köztársaság iszlám közösségének vezetőjével együtt rendszeresen járja az országot, hogy előmozdítsa a párbeszédet, a kiengesztelődést a szemben álló fegyveres csoportok között. Felhívást tett közzé annak érdekében, hogy 2018 legyen a béke éve, amikor a több százezer belső menekült visszatérhet otthonába.
Ezekben a nehéz időkben az imámmal együtt járják az országot, a közelmúltban is találkoztak a fegyveresekkel: „Megállunk mindenkivel beszélgetni, kitartóan kérjük, hogy térjenek vissza a párbeszéd útjára: nem születik megoldás, ha csak a fegyverek beszélnek. Különféle csoportokkal találkoztam, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül. (A két legnagyobb harcban álló fél a Seleka, amely főleg muszlimokból, illetve az anti-Balaka, amely főleg keresztényekből áll.) Mindenkit arra kértem, karolja fel a béke ügyét.”
A fővárosban, Banguiban viszonylagos nyugalom uralkodik, de vidéken sok helyütt vannak lázadó csoportok, vannak városok, ahol egész negyedeket tartanak megszállás alatt. Bizonyos helyeken a muszlimokat veszik körbe, másutt éppen fordítva, a muszlimok kerítenek be másokat. A leginkább szenvedő város Bangassou, itt egész negyedek élnek háborús körülmények között. A helyi szerzetesnővérek elmondták, hogy házaikat, kolostoraikat, templomaikat megtámadják, lesújtanak az emberekre, és kifosztják az épületeket.
2017 októberében olyan jelzés érkezett az ENSZ-hez, hogy népirtás előtti állapotok uralkodnak az országban. A 4-4,5 milliós lakosságból nagyon sokan menekültek el, nyolcvan százalékuk a szomszédos országokba, mások a nyugodtabb országrészekbe. Az ország történetében soha nem látott méreteket öltött a menekülés: az utóbbi kilenc hónapban 180 ezer ember hagyta el lakhelyét, velük együtt több mint hatszázezer menekültet számlálnak.
„Szeretném úgy látni az országomat, mint egy várandós nőt, aki új gyermeknek ad életet. Isten azt várja tőlünk, hogy mindent megtegyünk, hogy segítsük ennek az újnak a megszületését. Az Egyház évek óta azt az utat választja, hogy közvetítő szerepet tölt be. Én is és más lelkipásztorok is mindig úton vagyunk, elmegyünk mindenkihez, lázadókhoz, katonákhoz. Együtt eszünk velük, beszélgetünk, ott vagyunk a konfliktusok közepén, hogy tanúskodjunk a békéről. Boldog vagyok, hogy elmondhatom: mindezt teljes összhangban tesszük protestáns és muszlim testvéreinkkel. Nagyon hatékony útja a békekeresésnek, ha a különböző hitvallások közvetlenül együttműködnek egymással. Egyszerűen azért döntöttünk így, mert szeretjük a hitünket és a népünket” – vallja Bangui érseke.
Faustin Archange Touadéra, a Közép-afrikai Köztársaság elnöke néhány héttel ezelőtt járt a Vatikánban, ami Nzapalainga bíboros szerint jótékony hatással van az országára nézve. A pápa azt mondta: „A Közép-afrikai Köztársaság elrabolta a szívemet.” „Ez azt jeleni – kommentálta a bíboros –, hogy országunk fontos számára. Mindenki emlékszik a 2015-ös látogatására, és elmondhatom, hogy Ferenc pápa az egyetlen ember, aki körül teljes egyetértés alakult ki az országban. Az elnök a párbeszéd és a kiengesztelődés fontos szavait használta a beszélgetés során, és ezzel elkötelezte magát ezek mellett, éppen mivel a pápa előtt mondta ki őket.”
Orientalista.hu – Magyar Kurír, Vatican Insider, Catholic Herald