A brit Munkáspárt azonnal elismerné a palesztin államot
2019. 11. 27.
A brit Munkáspárt megakadályozná a fegyvereladásokat Izrael számára, népszavazást írna ki a Brexit feltételeiről, illetve az EU-ban maradásról. A pártelnök ismertette pártja választási programját a december 12-ére kiírt, előrehozott parlamenti választásokra.
A Munkáspárt azonnal leállítaná a fegyvereladásokat Szaúd-Arábia számára, hogy azokat ne tudja Jemenben használni, és Izrael számára is hasonló tiltást vezetne be, mert szerinte azokat palesztin civilek emberi jogainak megsértésére használják. Ezt is tartalmazza a brit Munkás párt választási programja – írja a The Times of Israel.
A párt a dokumentumban arra is ígéretet tesz, hogy azonnal elismeri a palesztin államot, ha kormányt alakíthat a december 12-ei választásokat követően. A Munkáspárt a kétállami megoldást támogatja,
„egy biztonságos Izraelt, mellette pedig egy biztonságos és élhető Palesztinát.”
Corbyn évek óta erős kritikusa Izraelnek, korábban barátainak nevezte a Hamász és a Hezbollah szervezeteket, amikor még 2009-ben meghívta képviselőit egy parlamenti találkozóra.
A pártelnök visszautasította az antiszemitizmus-vádat, mondván, a brit zsidóknak semmi félnivalójuk nincs a Munkáspárttól.
The Times of Israel, MTI, Neokohn.hu