2024. 03. 05.
A gázai keresztények keresztutat járnak
2024. 03. 05.
Egyre nehezebbek az életkörülmények a Szent Család plébánián – erről számolt be Gabriel Romanelli atya, a templom vezetője, aki ugyan 2023 október 7.-e óta nem térhetett vissza Gázába, de tartja a kapcsolatot a plébániáva. Az atya a keresztények és a Gázában élő civil lakosság helyzetét „keresztútként” írta le.
Romanelli atya elmagyarázta, hogy a konyha már csak a hét három napján működik, a hívek kétségbeesetten próbálják beszerezni a szükséges élelmiszereket.
A több mint négy hónapja tartó háború óta az épületegyüttesben menedéket nyert mintegy 600 kitelepített keresztény – köztük a szomszédos Szent Porfír görög ortodox templom ortodox keresztényei is, akiket októberben izraeli légicsapás sújtott – fáradt, szomorú és összetört a szívük. Nem látnak jövőt – mondta a plébános, hozzátéve, mindent megtesznek azokért, akik kevesebb javakkal rendelkeznek, a plébánia közelében élő sok családért.”
Múlt hét pénteken Romanelli atyának sikerült felvennie a kapcsolatot plébániájával az első nagyböjti keresztút alkalmával. Minden állomásnál imádkoztunk a háború áldozataiért, a békéért, a szenvedőkért, azokért, akik mindent és mindenkit elvesztettek – számolt be.
Ezúttal sem akarnak mozdulni annak ellenére, hogy fennáll a veszélye, hogy kereszttűzbe kerülnek
Nabila Saleh, a Jeruzsálemi Rózsafüzér nővérek rendjéhez tartozó szerzetesnő elmondta, hogy Izrael hétfő óta bombázza a területet, és a légicsapások elpusztították az általa vezetett helyi „Rózsafüzér Nővérek Iskoláját”.
A bombák alatt élünk, és Izrael a civil lakosságot a terület evakuálására hívja – nyilatkozta Nabila nővér. Nem ez az első alkalom, hogy az izraeli hadsereg elrendelte Gáza város lakosságának, hogy hagyja el a területet, és a plébániaegyüttesben lakó kitelepített keresztények minden alkalommal úgy döntöttek, hogy maradnak, mivel lehetetlen elmozdítani az időseket, a betegeket és a fogyatékkal élőket.
A Teréz anya nővérei látják el őket anélkül, hogy veszélyeztetnék a biztonságukat. Ezúttal sem akarnak mozdulni annak ellenére, hogy fennáll a veszélye, hogy kereszttűzbe kerülnek -hangsúlyozta Nabila nővér.
A legjobban az fáj, hogy senki nem tesz semmit a háború megállításáért, hogy elmondja a két félnek, hogy elég volt, ami sok, az sok – mondta az apáca.
A nemzetközi közösségnek nincs bátorsága, miközben a civilek itt halnak meg a bombázásoktól, az éhségtől és a nehézségektől. Mit akarnak még ezektől a szegény emberektől? – tette fel a kérdést.
Vasarnap.hu, Vatican News