Geopolitika

2020. 08. 21.

A Hezbollah elleni fellépést sürgeti Szaúd-Arábia és Izrael

Izrael és Szaúd-Arábia is szankciókat követel az Irán által támogatott libanoni Hezbollah szervezet ellen, miután a bíróság bűnösnek találta egyik tagjukat a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő 2005-ös meggyilkolásának ügyében – írja az i24News.

„A Hezbollah érintett ebben a gyilkosságban és az igazságszolgáltatás akadályozásában” – közölte az Izraeli Külügyminisztérium.

„A Hezbollah túszul ejtette a libanoni nép jövőjét külföldi érdekek kedvéért. A nemzetközi közösségnek egységesen fel kell lépnie ezen terrorszervezet ellen, hogy segítsen Libanonnak kiszabadítani magát a Hezbollah jelentette fenyegetés alól” – olvasható a közleményben.

Az 56 éves Dzsamil Ajjast, a Hezbollah tagját távollétében bűnösnek találták terrorcselekmény és többrendbeli gyilkosság elkövetésében – ismertette David Re, az ügyben illetékes bírói testület elnöke a több mint 2600 oldalas, 13 ezer lábjegyzettel ellátott ítélet összefoglalóját. A büntetési tétel megállapítása későbbi időpontban várható.

Ugyanakkor a törvényszék arra a megállapításra jutott, hogy nincs bizonyíték a Hezbollah, illetve Szíria vezetésének érintettségére a merényletben. Mindazonáltal Re szerint a bíróság az ügyben feltárt bizonyítékok alapján úgy véli, hogy Szíriának és a Hezbollahnak is lehettek indítékai Haríri és politikai szövetségesei meggyilkolására.

Az ügyben meggyanúsított három másik vádlott elítéléséhez azonban nem volt elegendő bizonyíték.

Szaúd-Arábia is a Hezbollah gyors megbüntetésére szólított fel.

„A szaúdi kormány úgy látja, hogy a bíróság ítéletével kiderült az igazság, és elkezdődik egy folyamat amelyben letartóztatják és megbüntetik azokat, akik érintettek az ügyben” – közölte a királyság külügyminisztériuma a Twitteren.

„Szaúd-Arábia, a Hezbollah és annak terrorista elemei elleni fellépéssel arra hívja fel a figyelmet, hogy Libanonnak és a régiónak védelemre van szüksége ennek a szervezetnek a terrorista gyakorlatával szemben” – olvasható a közleményben.

i24News, Neokohn.hu nyomán

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑