2020. 05. 04.
A Hezbollahnak is köszönhető, hogy az Iszlám Állam hadserege nem jutott el Európába
2020. 05. 04.
Abbas Ali Kadkhadai, az iráni ,,Őrök Tanácsa,, nevű testület szóvivője a libanoni Al-Ahed News számára azt nyilatkozta, hogy a Hezbollah áldozatvállalása akadályozta meg az Iszlám Állam terrorszervezetet abban, hogy elérjék Európa fővárosait.
Éppen ezért felháborító, hogy a német kormány ,,terrorista szervezetté,, nyilvánította a Hezbollah libanoni ellenállási szervezetet, mely lépés támadás az libanoni nép ellen is.
Az iráni politikus élesen bírálta Németországot, amiért az az emberi jogok védelméről beszél, miközben a Hezbollah szervezetet ,,terroristának,, minősítette.
Ez azonban nem meglepő, hiszen a német kormány évtizedek óta amerikai és izraeli parancsra cselekszik és kiszolgálja Izrael minden kívánságát.
A Hezbollah betiltásáról szóló német döntést természetesen az Egyesült Államok, Szaúd Arábia és Izrael üdvözölte leginkább, hiszen ez a három ország az Iszlám Állam és más terrorista csoportok legfőbb támogatója, melyek ellen a Hezbollah harcol Szíriában és Irakban.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)