Keresztények

2015. 03. 13.

A keresztény Amerika eltörli a kereszténységet a Közel-Keleten



Az Iszlám Állam legújabb brutális cselekedete Szíriában és Irakban az ellenőrzésük alatt álló területeken a keresztények üldözése volt, amely során ezeket az ősi közösségeket már a megsemmisülés fenyegeti.

Az asszír ősi keresztény közösség akár 300 tagját rabolhatták el az északkeleti Szíriában  az ISIL fegyveresek. A legtöbben az elraboltak közül gyermekek, nők és idősek voltak. Félő, hogy a túszokat végül majd megölik, mint ahogyan azt sok más közösség tagjaival is megtették már a fegyveresek.

Az úgynevezett Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja múlt héten csütörtökön közölte, hogy Szíria északkelti Hasakah tartományának, Tel Tamer vidéknél lévő 11 faluból asszír civileket raboltak el. A szíriai keresztény csoport szerint – amely számos nem-kormányzati szervezetet képvisel az országon belül és kívül – az ISIL az asszír keresztény települések hétfő hajnali rajtaütését követő napokban hajtotta végre a tömeges emberrablást. A rajtaütést a tartományi fővárostól Hasakah-tól nyugatra hajtották végre, amely terület otthont ad az ősi keresztény kisebbségnek.

b-l9kykveaajdkg-e1424777712342

Asszír falvak Észak Szíriában

Az ISIL káderek látszólag egy hadjáratot indítottak azért, hogy elpusztítsák az ősi kincseket és templomokat Szíria és Irak északi részein. Az asszírok, a káldeusok, és a szírek az egyik legrégibb keresztény közösségeknek számítanak a Közel-Keleten. A családfájuk 2.000 évre vezethető vissza, egészen Jézus idejére. És most ezek az emberek ezrével menekülnek, hogy elkerüljék az ISIL fundamentalista takfiri terrorista hálózat erőszakosságát – amely egy kalifátus létrehozását hirdeti Szíria és Irak elfoglalásával.

A vahabita-takfiri ideológiát valló ISIL radikálisok minden más vallás gyakorlóira úgy tekintenek, mint hitehagyottakra, akiket üldözni kell és megölni, ezért a keresztényekkel együtt a síiták és a szunniták is a szekta célkeresztjében állnak.

A terjeszkedésüket és a brutalitásukat hangsúlyosan mutatja, hogy a csoport kiadott egy videót, amelyen 21 egyiptomi kopt keresztényt fejeznek le egy Sirte nevű a líbiai városban az utóbbi hónapban. Az atrocitás tömeges kivándorlásra késztette az egyiptomi keresztényeket Líbiából.

Az Egyesült Államok kormánya kifejezte az erőszakkal szembeni erős ellenszenvét, amelyet a keresztény közösségek ellen hajtott végre az ISIL.

Bernadette Meehan, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője azt nyilatkozta: “A nemzetközi közösség egységes és rendíthetetlen álláspontja az, hogy véget vessenek az ISIL elvetemültségének. Az Egyesült Államok továbbra is vezető szerepet tölt be abban a harcban, amelyben csökkentik az ISIL hatalmát és végül legyőzik azt”.

Az Egyesült Államok és az arab szövetségesei a Perzsa-öbölből, mint Szaúd-Arábia és Katar, a saját proxy háborújukhoz  már támogattak az al-Kaida csoportokat, mivel így akartak rendszerváltást elérni Szíriában az elmúlt négy év során. Több milliárd olajdollárt pumpáltak a szíriai kormány elleni háborúban a dzsihádisták zsebébe, akikből kifejlődött a jelenlegi legerősebb terrorista csoport: az ISIL.

Mindezt elismerte az elmúlt héten két közvetlen forrás is. Az egykori NATO-parancsnok és az amerikai Wesley Clark tábornok az nyilatkozta az amerikai médiában, hogy Amerika arab szövetségesei a felelősei a terrorista hálózat kiépülésének.

A korábbi ENSZ – Arab Liga megbízott, Lakhdar Brahimi Szíriában ledobta a diplomácia köntösét és kertelés nélkül azt mondta, hogy az Egyesült Államok volt a felelős az ISIL növekedésében és elterjedésében az egy évtizeddel ezelőtt indított iraki invázió eredményeként. „Az Egyesült Államok a ludas. Létrehozta és lehetővé tette azokat a feltételeket, hogy az ISIL növekedni tudjon.” nyilatkozta Brahimi egy interjúban az Al Hayat napilapnak.

Taktikai okokból a Frankenstein szörny megfékezéséhez, vagy propaganda célból az Egyesült Államok és a NATO, valamint az arab szövetségesei azt a döntést hozták, hogy légicsapásokat hajtanak végre az ISIL ellen az elmúlt hónapokban. De bármi is volt az indíték, az tagadhatatlan, hogy a Közel-Keleten az iszlám szélsőségesek jelentette probléma az egyik eredménye annak, hogy az USA imperialista háborút folytatott a régióban.

Az ISIL részéről a legutóbbi tömeges elmberrablását és gyilkosságokat egyfajta bosszú motiválhatta az amerikai vezetésű légicsapások következményeként Szíriában és Irakban.lAz Egyesült Államok által vezetett illegális beavatkozások Afganisztánban és Irakban, a légicsapások Pakisztánban, Jemenben és Szomáliában, valamint a proxy háború Líbiában és Szíriában szoros összefüggést mutatva mind az Al-Kaida-típusú terrorista csoportok feltörésének, és a feszültség növekedésének kedveztek. Amerika 2003-as iraki inváziója előtt nem voltak ilyen terrorista csoportok, amelyek mostanra országok nagy részeit uralják.

Ezért nyilvánvaló, hogy az amerikai politika jelenti a Közel-Keleten a probléma forrását.

Barack Obama amerikai elnök mégis azt a téveszmét terjeszti, hogy az USA és annak szövetségesei a terrorizmus ellen harcolnak.

Sheikh Hamad bin Tamim al-Thani katari emír a Fehér Házba látogatott a múlt héten, amely kapcsán Obama azt nyilatkozta: „Katar egy erős partner a mi koalíciónkban, amely koalíciónak a célja az ISIL hatalmának csökkentése, majd a győzelem felettük. Egyaránt elkötelezettek vagyunk abban, hogy ISIL vereséget szenvedjen, ügyelve arra, hogy Irakban lehetőség legyen minden ember békés együttélésére”.

Obama téveszméjét csak erősíti a szolgai nyugati vállalati média, amely szándékosan figyelmen kívül hagyja azt a nyilvánvaló tényt, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában az amerikai vezetésű háborúzás a szélsőségek terjedésének döntő oka. GW Bush és Obama amerikai elnökök által vezetett kriminális pusztítás Irakban, több mint egy millió ember életébe került – amit elfelejt az orwelli média.

Ironikus, hogy az Egyesült Államok úgy tartja magát, mint amely államot Isten jelölt ki arra a feladatra, hogy a „nemzeteket vezesse a világon”. Hivatalosan is úgy véli, hogy kiemelkedő követője a keresztény értékeknek. Mégis – ezen vallás bölcsőjét – az ókori kereszténységet letörlik a térképről a Közel-Keleten, és ez elsődlegesen az álszent Egyesült Államok számlájára írható.

Orientalista.hu – (Forrás: strategic-culture.org, presstv.com, persianews.vcp.ir)

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑