Publicisztika

2019. 11. 06.

A kígyó és a vad ló harca – avagy sikerül az ottomán törökösítés, amit Erdogan akar?

 

Be kell látnunk, hogy az emlékezet a legfontosabb dolog, amivel az ember rendelkezhet, hogy az identitását azonosítani tudja. Az ember emlékezetében található az apja neve és az anyja neve. Az emlékezetben találhatóak a barátok, a szerelem és kommunikációs fogalmak, illetve a fájdalom, a szomorúság és szerelmes jegyzetek. Ezek mind helyekhez és pillanatokhoz köthetőek, melyek mérföldkövekhez hasonlíthatók, amik mutatják az embernek az útját, hogy ne tévedjen el. Ha mégis elveszne, akkor ezeknek a pontoknak a segítségével visszatérhet az eredeti útjára. Az anyja hangja,az  apja hangja, a szomszédok és barátoknak a hangja, illetve az étel illata, amit a gyerekkorában és fiatalkorában fogyasztott anyja konyhájában. 

 Az emlékezet halála egyenlő a test halálával. Akinek meghal az emlékezete, annak a teste üres lesz, agy, szív és értelem nélküli, mint egy pohár víz víz nélkül. Ahhoz, hogy beolvadj bármilyen közösségbe, meg kell ölnöd vagy törölnöd kell az emlékezetednek egy részét. Amikor az emlékezetet törlöd vagy összegyűjtöd egy aktákba és egy sötét sarokba teszed vagy az idő egyik elfeledett polcára, vagy ha megölöd és egy szemetesládába dobod, esetleg egy lángoló hajón hagyod, amit te gyújtottál fel, akkor elmondhatod magadról, hogy meghaltál. Elmondhatod, hogy a tested üressé vált, hogy egy másik emlékezet töltse meg az életedben. Az emlékezet legfontosabb hordozója nem más, mint a nyelv és a helyszín.

 Az összes nagy földrajzi lopás és népek kizsákmányolás során a tolvajok a műemlékeket és építészetet rombolják le vagy a lakosságot gyilkolják meg és kényszerítik vándorlásra népirtást elkövetve, mert nagyon jól tudják, hogy az élő nemzetek emlékezete nem hal meg, csak a tulajdonosának és műemlékeinek a halálával. Az emlékezet sem hal meg addig, ameddig a lakosok által létrehozott épületekben és romokban rejlő pecsétek fennmaradnak, melyek az idő tengerben eltévedt alvó emlékezetet ébresztik fel távoli világítótornyokként. Ezért igyekeznek a romokat mindig elmosni, mint ahogyan a sponyolok próbálták eltüntetni az arab pecsétnyomokat Spanyolországban, vagy ahogyan az ottománok tették Konstantinápoly műemlékeivel és a Hagia Szophiával, és ahogyan azt az izraeliek teszik manapság, próbálva az elzsidósító műveletek során törölni az arab arcát Jeruzsálemnek és eltávolítani az Al-Aksza mecsetet is, ami magába fogja a tulajdonjog pecsétjét és az egész palesztin emlékezetet. Az izraeliek ma próbálják megváltoztatni a városok és falvak látványosságait, miután elűzték a lakosokat és elfoglaltak mindent, illetve próbálnak a zsidókhoz kötni mindent, kezdve a palesztin népviselettől egészen a hummuszig, a falafelig és töltött szőlőlevélig.

A földrajzi tolvajok jól tudják, hogy bármely próbálkozás egy föld elfoglalásához nem sikerülhet teljesen, amíg megmarad az emlékezete az ott élő lakosoknak, mert az emlékezet az alapja mindennek. Az emlékezet elpusztításának legegyszerűbb módja az, ha a tulajdonosát meggyilkolják. Ezt tették az európai bevándorlók Amerika őslakosságával, amikor a tömegmészárlást választották az indiánok ellen. De amikor az anyagi felszámolás nem jöhet szóba, akkor a rablók a népi emlékezet kiirtását avagy az emlékezet sterilizálását vetik be. Egy ilyen művelet végrehajtásához az szellemet kell elrabolni, egészen pontosan a nyelvet kell elrabolni, ami a kulturális termékenység központja. Aki elveszti a nyelvét, az elveszti az emlékezetét és elveszti a kommunikációs képességet a saját földjével, és ivartatlanná válik, aki képtelen bárkit is nemzeni, aki megörökölhetné. Ez a helyzet a mai törökökkel is. Képtelenek olvasni a saját történelmüket, miután leváltották az arab betűket latin betűkre olyan korlátozott emlékezetű török generációt létrehozva, ami csak a birodalmának a határaira emlékszik. Ezáltal a saját ottomán birodalmi kifejezések szerint is nem lett más ez a nemzet, mint egy birodalmi eunuch, mint az a sok szerencsétlen, akiket kasztráltak a Kalifák, hogy ne tudják a háremhölgyeket megtermékenyíteni.

 Megfigyelhetjük azt, ahogyan az ottománok által végrehajtott eltörökösítő műveletek a Közel-Keleten a múlt században kudarcot vallottak a vadságuk ellenére, mert a törököknek nincsen sem saját nyelvük, sem hagyatékuk, a háborúk, a janicsárok és a háremek hagyatékán kívül. Ha egy általad uralt ősi civilizációkba akarsz nyomot hagyni, akkor szükséged van egy erős kultúrához és eredeti civilizációhoz, illetve egy szilárd nyelvhez. Az egész ottomán uralom alatt egyetlen egy ottomán szellemi, kulturális vagy filozófus személyiség sem létezett, aki a török kultúrához tartozott volna és bármi komolyabb nyomott hagyott volna maga után az arab életben és kultúrában, hisz minden, ami ottomán, az iszlám kultúrára alapszik – ami lényegében egy arab termék a nyelvezetétől kezdve egészen az imáig és Adzánig. De a törökök még az építészetben is mindig  az általuk leigázott nemzetek építészetére alapoztak, ellentétben a görög és római kultúrával, melyekre a régi keleti kultúrák voltak hatással. A keletre úgyszintén nagy hatással volt a perzsa birodalom, ami szintén az iszlámot és annak a nyelvét használta. Itt kétirányú volt a hatás, és láthatjuk, ahogyan a perzsa kulturális és filozófiai hatások erősen jelen vannak az iszlám kultúrában és filozófiában. Erre a legerősebb bizonyíték az, hogy szinte az összes híres muszlim filozófus perzsa származású, lásd (Avicena, Ibn Al Mukaffa, Al Sahrusztáni, Al Khawarizmi, stb). Ez persze nem véletlen, hanem a perzsa kultúra erejének köszönhető, ami képes volt felszívni az új filozófiát és újrateremteni az araboknak. Az írás terén is nagy hatása volt a perzsának az arabra és a mai napig több persza stílusú írás ismert az arab írásban. Ez azért van, mert a perzsák egy előző ősi gazdag kultúrának a tulajdonosai, aminek a termékenységét senki sem tudja megszüntetni, sem másik kultúrára megváltoztatni, hanem csak kölcsönös hatással lehet vele ötvöződni.

Az eltörökösítő politika, amit Erdogan próbál végrehajtani Észak-Szíriában, kudarcot fog vallani, bármit is műveljen, mert a kulturális és filozófiai súlya az ottománnak nagyon sekély, még a nyelvük is egy keverék import nyelv az arabból meg latinból. A fontosabb eltörökösítő művelet Szíriában és az arab világban az az egyesülés a Muszlim-Testvériségel, amit érdekes módon sikerült elérniük Erdogánéknak az arab társadalomban anélkül, hogy ezek az iszlamisták bármit is tanuljanak vagy beszéljenek törökül, anélkül, hogy valaha is jártak volna Törökországban egyáltalán. Az eltörökösítő művelet az iszlamizációval és a muszlim testvériség képzéssel párhuzamos, vagy fogalmazhatunk inkább úgy, hogy a muszlim testvériség felhasználása csakis az ottomán kalifizmus tervének az újjáélesztését szolgálja. Az iszlamisták az időt vissza akarják tekerni és számukra a legközelebbi iszlám dicső korszak az ottomán, melynek a vére még fel sem száradt az első világháborús veszteség után.

Figyelemfelkeltő, ahogyan Erdogan és a török elit próbálja felfogni, hogy a szíriai Iszkandarun lakosságának az emlékezetében egy csendes Szíria iránti hovatartozás található. A csendjük az elnyomásnak és a félelemnek köszönhető az ottomán bosszútól. Félnek arabul beszélni Törökországban, de amint bármi gyengeséget éreznek a török államban, egyből fel fog ébredni a bennük rejlő emlékezet. Ezen emlékezet iránti erdoganista aggodalmat tartja fent az új szíriai menekültek keveredése a török társadalomban. Annak ellenére, hogy ezek a menekültek egy pluszt tudtak a török gazdaságnak nyújtani a sok munkaerő, tapasztalat és befektetés által, úgy, hogy ezeknek egy részük Szíria gyárait rabolta ki az ország kincseivel együtt és adta oda a törököknek. Cserébe Erdogan a fájdalmukat és szenvedésüket adta el, hogy annak árán Európától sok milliárd eurót kapjon, aminek egy részét a török kormányzóságokra költött. Ő a menekülteket fenyegető eszközként használta fel Szíria és Európa ellen egyaránt. A menekültek meg bármennyire is ki lettek használva általa, tudja jól, hogy a befogadásuk nem fog sikerülni, amíg a szíriai emlékezet él bennük. Ez az emlékezet hozzá fog adódni az iszkandaruni alvó problémához és talán annak az ébresztője lesz, hasonlóképen a kurd problémához. Ez hamarosan Törökországnak komoly problémákat fog okozni, ezért tesz meg mindent ma Erdogan, hogy megszabaduljon a menekültektől bármilyen irányba az ő akaratuk ellenére is, még ha olyan területekre is akarja kényszeríteni őket az Eufrátesztől keleti irányba, ahova nem tartoznak.

Erdogan próbálkozik a migránsok eltörökösítésével és az észak-szíriai régió megtöltésével általuk, ahol az általa támogatt szíriai csapatok találhatók, de ezeknek az embereknek nincsen szükségük eltörökösítésre, mert ők magukat amúgy is az ottomán kalifátus részének képzelik és agyukba az vésődött, hogy ők amúgy is a “dicső” iszlám sereg része, amit az új kalifa, Erdogan irányít. Minden muszlim testvériségű ember török, és egyszerűen nem kell már eltörökösíteni, bárhol is legyenek, de ami a szíriai menekülteket illeti, ki kell hangsúlyozni, hogy ők a bőröndjeikkel, az érdekeikkel, az emlékezetükkel és a kétségeikkel együtt indultak útra. Az eltörökösített látszatuk megváltoztatható, ezért nehéz a beolvadásuk a török társadalomba. Ezért nem is fogadja be őket a török társadalom, aminek az oka nem a beolvadás nehézsége, sem ezeknek a hatása a török munkapiacon, hanem a különbség észrevétele a törökök által. Aki követi a híreket, az sokkolva láthatja, hogy mennyivel több atrocitás éri a szíriai menekülteket Törökországban mint például Németországban – ahol minden oka meglenne a német társadalomnak nem befogadni a menekültek egy részét – annak ellenére, hogy nem a Törökországban lévő menekült közösség a legnagyobb.

Az eltörökösítő művelet működőképesnek tűnik látszólag ott, ahol a tanítás törökül megy és az emberek hűséget mutatnak a török elveknek és államnak, de ennek a mélysége törékeny és sok évtized kell hozzá. Az arab muszlim testvériségi nézetűeket a török társadalom bármennyire is Erdogan párti, csak is kizárólag alja népnek és szolgának fogja tekinteni, ha el is fogadta őket, de a török társadalom annyira megosztott kezd lenni, hogy az iszlamistái és a kormányellenesek között is egyre nagyobb a távolság. A mai török ellenfelek egymást lenézik, de azonos bennük, hogy akit a legjobban lenéznek és a legolcsóbb primitív eszköznek tartanak, azok Erdogan muszlim testvériségi hívei. A Törökországban letelepedő szíriai és más arab származású muszlim testvériségit veszélynek tekintik, amitől minél hamarabb meg kell szabadulni, főleg ha nem hajlandóak azonosulni az alárendeltségükkel. A Törökországban tartózkodó szíriai közösségek bizonyos része meg nem is muszlim testvériség híve vagy csak addig volt az, amíg az Erdogan általi kalifátus volt megígérve nekik, amennyiben sikerülne lerombolni a saját országukat. Persze ez nem jött össze és kérdéses az is, hogy ezek az emberek, miután elveszítették a hitüket a kalifában, meddig maradnak a maradi gondolkodásukban és idővel kinek okozhatnak több fejfájást, Szíriának vagy Törökországnak?

Ma az eltörökösítés próbája az arabosítás legyőzése két ellentétes társadalomban. Az eltörökösítés olyan, mint egy hatalmas kígyó, ami egyben akarja lenyelni a vad lovat, lehet úgy, hogy köré tekeredik és bekapja a patkóját vagy a nyelvét, de szét fog szakadni és nem fogja tudni lenyelni a lovat. Az eltörökösítés sorsa hasonló, mint az franciásítás, illetve az elzsidósítás sorsa. Változásokat el tudnak érni, de ez csak látszat és a mélyben marad minden, mint Iszkandarun lakosságának a szíve, csendes és melegséggel ragyogó, mint a Nap. Az óriáskígyók nem bírják elnyelni az eredeti nyelveket és ősi értékeket, sem az ősi civilizációkat és kultúrákat. Ma a török kígyó szenved más nemzetek lenyelésétől és a hasában lévő Nap fel fog robbanni.

Mindezek ellenére nem szabad erre az igazságra bízni a dolgokat és minden eltörökösítéssel szembeszálló műveletet meg kell ragadni a helyes törvények és eljárások által. A kulturális szónoklat és oktatási rendszer szerepét fokozni kell, hogy az legyen a magja minden iszlamizació vagy muszlim testvériségi művelet sikere ellen. A szíriai médiában és drámában ma a legfontosabb dolog az lenne, hogy újra tanítsák az ottomán korszakot miután betiltották a török sorozatokat – úgy ahogy az valójában történt a háborúktól kezdve a szír gyerekek elrablásáig és egészen az örmény, asszír népirtásig. Ha valaki elfelejtette volna, akkor ismét eszébe kell juttatni, hogy ki volt Dzsemál Basha a Mészáros és hogyan húzták karóra mindazokat, akik nemtetszésüket fejtettek ki a kalifátus iránt. A háremeket dicsőítő sorozatok helyett, a háremek és ott történő szörnyűségeket, uralkodók meggyilkolásait bemutató valóságot kell oktatni.  A kalifátus vallásától távolodását kell bemutatni és nem Kalifáknak hívni ezeket a zsarnokokat a történelemkönyvekben, akik mindenkit kizsákmányoltak és leigáztak. Egyetlen egy ottomán kalifa sem volt sosem zarándokúton Mekkában, de mindegyikük a muszlimok Kalifájának hívta magát. Mindezekről a tényekről megfeledkezni és semmit sem tenni ellenük olyan új generációkat fognak hozni, akik ottomán dicsőségben akarnak élni Törökországban, szolgálva a kalifát és annak a politikai álmait.

Orientalista.hu – Cadmus (Naram Sarjoon írása)

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑