Cadmus fordítás Cadmus
Hungary Helps

2018. 08. 25.

A Magyarország segít programot példaként állítják mások elé

2018. 08. 25.

Idén a vallás- és a lelkiismereti szabadság kérdéseivel foglalkozik éves találkozóján a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózata augusztus 23-26. között a Róma közelében található Frascatiban. A megbeszélésen követendő példának tekintik a magyar segítséget a közel-keleti keresztények és az európai keresztény örökség védelme érdekében.

A 2010 óta minden évben megrendezett találkozón a magyar kormány képviselői is részt vesznek. Ez alkalommal Szijjártó Péter külügyminiszter is jelen van a megbeszéléseken, akivel a helyszínen beszélgettünk.

„Magyarországnak olyan kormánya van, amely nemcsak nevében kereszténydemokrata” – hangsúlyozta Szijjártó Péter az interjúban arra válaszolva, hogy miért tartotta a kormány fontosnak a részvételt a Frascati találkozón. „Egyben komolyan veszi, hogy milyen felelősséggel jár egy ezeréves keresztény államiság hagyományainak és örökségének ápolása. Továbbá nemcsak Magyarország keresztény tradícióit és örökségét veszi komolyan, hanem az európai keresztény gyökereket és hagyományokat is. Ezek ápolásának fontossága mellett is kiáll. Az elmúlt időszak európai történései világossá teszik, mekkora a felelőssége az európai kormányoknak abban, hogy a keresztény Európa valóban keresztény maradhasson. Ha Európa elveszíti örökségét, el fogja veszíteni azt a csatát is, amit most vív.”

Meggyőződésük, hitük mellett bátran kiálló politikusok

A Frascatiban zajló találkozóról szólva a külügyminiszter elmondta: „Jó érzés olyan politikustársak között lenni a világ minden tájáról, akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak a meggyőződésük és a hitük mellett. Az európai politikai korrektségnek és képmutatásnak itt nem találhatók meg a jegyei.”

Magyarország megbecsültsége kiemelt helyen áll

„Magyarország és a magyar kormány megbecsültsége ebben a körben kifejezetten magas, tekintettel arra, hogy a magyar kormány azok között van Európában és globálisan is, amely nemcsak beszél a keresztény közösségek védelmének fontosságáról, hanem valóban tesz is annak érdekében. A Magyarország segít (Hungary Helps) programot is kifejezetten példaként állítják mások elé” – emelte ki a külügyminiszter. „Követendő példaként említik a találkozón azt a magyar segítséget, amit a közel-keleti keresztény közösségeknek nyújt illetve azt a hozzáállást, amelyet az európai keresztény örökség megőrzése érdekében tanúsít.”

Forrás és Fotó: Vaticannews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑