Geopolitika

2018. 09. 13.

A német védelmi minisztérium ,,lehetőségként,, említette meg a szíriai harcokban való részvételt



A német védelmi minisztérium szóvivője Jens Flosdorff kijelentette, hogy ,,nem szeretne elmélkedni,, azzal kapcsolatban, hogy Németország csatlakozni kíván e a nyugati szövetségesek Szíria elleni légi csapásaihoz.

“Nem szeretnék ezzel kapcsolatban spekulálni, hiszen ezt a média, mint lehetőséget említette meg. Ez egy kifejezett esettel áll kapcsolatban…Azonban ezt a pontot még nem értük el.”

A német kormány szóvivője Steffen Seibert ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy: “A kormány kapcsolatban áll partnereivel és szövetségeseivel a szíriai Idleb-ben kialakult helyzettel kapcsolatban. Az esetleges katonai részvételt pedig el kellene fogadnia a német parlamentnek.”

A német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője Andrea Nahles kizárta, hogy Németország részt venne egy ilyen katonai akcióban. Kijelentette, hogy a pártja nem egyezik bele egy Szíria elleni katonai akcióba. A pártvezető szerint pártja támogatja Heiko Maas külügyminisztert és a kormány azzal kapcsolatban tesz erőfeszítéseket, hogy megakadályozzanak egy esetleges humanitárius katasztrófát Szíriában. A német kormány ezzel kapcsolatban tárgyalásokat folytat Törökországgal és Oroszországgal.

A Die Linke párt parlamenti képviselője a Bundestagban kijelentette, hogy ha Németország részt venne a Szíria elleni csapásokban az további bonyodalmakat és veszélyt gerjesztene. És ez a nemzetközi jog megsértését is jelentené egy NATO tagállam részéről, hiszen erre a katonai akcióra nincs ENSZ felhatalmazás. A politikus bírálta nyugati katonai koalíciót, vagyis az Egyesült Államokat, Franciaországot és Nagy Britanniát, mivel azok áprilisban egy hamis, előre megrendezett vegyi támadás miatt hajtottak végre légi csapásokat Szíria ellen.

A német katonai részvétel korábban egy, a The Bild lapban megjelent cikkben merült fel, mely szerint a német védelmi minisztérium átgondolja annak a lehetőségét, hogy csatlakozik az USA, Franciaország és Nagy Britannia Szíria elleni légi csapásaihoz egy esetleges vegyi támadás esetén.

Azonban azóta kiderült, hogy az áprilisban végrehajtott vegyi támadás is a Nyugat és annak terrorista szövetségesei által megrendezett volt. Az utóbbi hetekben pedig ismét felmerültek olyan hírek, melyek szerint nyugati országok által kiképzett terroristák ismét vegyi támadásokat készítenek elő Szíriában, hogy azt ismét a szíriai hadseregre fogják.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, Forrás: Sputniknews

, , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com