Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2017. 06. 22.

A nyugati zöldek migráns falvakat álmodtak Kelet-Európába

2017. 06. 22.

Meghökkentő javaslattal állt elő Ska Keller, az Európai Parlament zöld frakciójának vezetője kedden egy német lapban – idézi a 888.hu a képviselőnő godolatait. Szerinte a keleti országokat rá kell kényszeríteni a menekültek befogadására.

Keller korábban az EP-ben folytatott viták során is amellett állt ki, hogy nagyobb csoportnyi menekültet telepítsenek az unió keleti részére, például Magyarországra is. Kedden egy német lapnak adott interjújában ennél is továbbment – olvasható a 888.hu oldalán.

A zöld képviselő azt javasolta, hogy szír falvakat telepítsenek például Lettországba.

“A szír falu ötlete egy lehetőség azoknak a menekülteknek, akik egyedül nem akarnak az adott országba menni, mert ott nincsenek menekültek” – mondta Keller a Neue Osnabrücker Zeitung nevű lapnak.

A képviselő szerint az emberek szívesebben mennek olyan helyekre, ahol már élnek honfitársaik.

Keller szerint adott esetben rá kell kényszeríteni a keleti országokat arra, hogy menekülteket fogadjanak be, mert szerinte a menekültek elutasítása ellenkezik az uniós joggal.

A migráció egyébként az eheti EU-s csúcson is központi téma lesz.

Orientalista.hu – (888.hu, Hirado.hu)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑