A palesztinok közösen lépnek fel Trump közel-keleti béketerve ellen
2020. 01. 29.
Az egymással rivalizáló palesztin frakciók, a Hamász és a Fatah és más csoportok kedden közös tanácskozást tartottak Ramallah városában, hogy tárgyaljanak a palesztin népet negatívan érintő amerikai közel-keleti béketervről.
Azzam Al-Ahmed, a Palesztin Hatóság tisztviselője a sajtó számára kijelentette, hogy a tárgyalásra a Hamász mozgalom vezetőit és az összes palesztin frakciót meghívták.
,,A találkozón megbeszéljük, hogy milyen álláspontot alakítunk ki Trump terve ellen.,,
A Gáza övezetet irányító Hamász mozgalom viszonya megromlott a Mahmud Abbasz elnök vezette Fatah Mozgalommal, és csak ritkán vesznek részt a palesztin csoportok egyeztető gyűlésein.
Azonban jelenleg minden palesztin csoport úgy látja, hogy közösen kell fellépniük a Donald Trump által benyújtott béketerv ellen, hiszen az csupán az Izrael állam érdekeit szolgálja.
A palesztin csoportok elítélő álláspontja teljesen jogos, hiszen a tervezet kidolgozásakor a palesztin politikusokkal nem egyeztettek, csupán az izraeli felet hívták meg a tárgyalásokra.
Abbász: Ez összeesküvés
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint az amerikai elnök közel-keleti béketerve egy összeesküvés, amely nem fog sikerülni.
Egy keddi televíziós nyilatkozatában Abbász azt is kijelentette Donald Trumpnak és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek címezve, hogy a népe jogai nem eladók.
„Azt mondom Trumpnak és Netanjahunak, hogy Jeruzsálem nem eladó, jogaink nem eladók, nem alku tárgyai. És a megállapodásuk, az összeesküvés nem fog sikerülni. Nem hajlunk meg, nem adjuk be a derekunkat”.
Abbász a palesztin vezetőség Rámalláhban tartott rendkívüli ülése után szólalt meg. A tanácskozáson képviseltette magát a Hamász szélsőséges gázai szervezet is.
Véleményt nyilvánított a béketervről a terroristának minősített libanoni Hezbollah szervezet is, amely szerint Donald Trump elképzelése kísérlet a palesztin nép történelmi és törvényes jogainak a megsemmisítésére. „Ezt nem lehetett volna elkövetni néhány arab rendszer cinkossága és árulása nélkül” – írta a szervezet egy bejrúti közleményben.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Arabiya)