Közel-Kelet

2018. 08. 23.

A palesztinok nem mondanak le Jeruzsálemről



 

A Palesztin Hatóság és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elnöke, Mahmud Abbász vezette Fatah-mozgalom szerdán hangsúlyozta, hogy a konfliktusra vagy a békére nem lesz megoldás, ha Jeruzsálemet nem ismerik el Palesztina fővárosának, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a konfliktus örökké fog tartani.

Válaszul Donald Trump amerikai elnök megjegyzésére, hogy Jeruzsálemet levette a tárgyalóasztalról, a Fatah szóvivője, Osama al-Qawasmeh azt mondta, hogy komoly hiba volt Trump részéről azt hinni, hogy az Abbász vezette palesztin vezetés belemegy egy részleges rendezésbe vagy egy olyan megoldásba, amely nem tartalmazza Jeruzsálemet.

“Trumpnak meg kell értenie, hogy minden ránk mért nyomás és fenyegetés, és minden kísértés ellenére, soha nem fogunk belemenni olyan megállapodásokba, amelyek nem tartalmazzák Jeruzsálemet a Palesztin állam fővárosaként,” – mondta Qawasmeh.

Hangsúlyozta, hogy az egyetlen megoldás a nemzetközi intézmények döntéseinek végrehajtása, és minden olyan lépés, amely megpróbálja megkerülni őket, hiábavaló lesz.

Trump kedd este Charlestonban egy kampány rendezvényen azt mondta, hogy mivel decemberben elismerte Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként, Izrael “magasabb árat” fog fizetni a jövőbeni tárgyalások során.

“Ha valaha is béke lesz a palesztinokkal, akkor jó dolog, hogy ez megtörtént,” mondta Trump Jeruzsálem elismeréséről és az amerikai nagykövetség átköltöztetéséről a fővárosba. “Levettük [Jeruzsálemet] az asztalról. A korábbi tárgyalások során soha nem jutottak túl Jeruzsálemen. Most Izraelnek magasabb árat kell fizetnie, mivel ez lekerült az asztalról. A palesztinok valami nagyon jót fognak kapni, mert most rajtuk a sor.”

Ahmad al-Tamimi magas rangú PFSZ tisztviselő szerdán korábban azt mondta, hogy Trump állítása, hogy levette Jeruzsálemet a jövőbeli tárgyalóasztalról, tükrözi az “Izrael javára elfogult amerikai politika folytatását.”

“Jeruzsálem a palesztinok, az arabok és a muszlimok szívében van,” – mondta.

“Trump eltávolíthatta Jeruzsálemet a tárgyalóasztalról, de nem fogja tudni eltávolítani a szívekből.”

Tamimi megerősítette a Palesztin Hatóság “kategorikus elutasítását” Trump küszöbön álló béketervével és az Egyesült Államok izraeli-palesztin konfliktusra vonatkozó politikájával kapcsolatban.

“Az amerikai kormány nem fog találni egy palesztint se, aki elfogadná ezeket az irányelveket.”

A Hamász szóvivője, Samu Abu Zuhri is kikelt Trump Jeruzsálemre vonatkozó megjegyzése ellen, melyet arcátlannak és veszélyesnek nevezett. Zuhri szerint a Palesztin Hatóságnak válaszul vissza kéne vonnia Izrael elismerését, le kéne állítania a palesztin biztonsági erők és az izraeli hadsereg közötti biztonsági koordinációt Ciszjordániában, és be kéne szüntetnie az összes biztonsági kapcsolatot az Egyesült Államokkal.

Szerdán, háromnapos izraeli látogatása végén John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanakkor azt mondta a sajtónak, hogy az elnök megjegyzései nem jeleznek változást a kormány béketárgyalásokra vonatkozó politikájában.

“Nem hiszem, hogy bármi változás lenne az irányelvet illetően. Szerintem az elnök megvizsgálta Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosaként, és annak elkerülhetetlen következményét, hogy az amerikai nagykövetségnek az ország fővárosában kell lennie, mely mint megfelelő és helyes eljárásként lett akkreditálva,”- mondta. “Ez nem egy valamit valamiért ügy.”

Bolton visszhangozta az elnököt a döntéssel kapcsolatban.

“Arra jutott, hogy ez az a pont, ami megakasztja a tárgyalásokat Izrael és a palesztinok között. És ahogy azt tegnap este is elmondta, ezt a kérdést levette az asztalról.”

Trump kijelentései ellenére Bolton azt sugallta, hogy az elnök csalódott az átköltöztetésre adott palesztin reakció miatt.

“Arra számított, hogy a palesztinok majd azt mondják: ‘Oké, remek, ezt nem kaptuk meg, most akkor valami mást akarunk.’ Meglátjuk, hogy alakul.”

A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmud Abbász ugyanakkor a nagy érdeklődéssel várt javaslatot “az évszázad arculcsapásának” tartja, kigúnyolva Trumpot, aki az “évszázad megállapodásaként” hivatkozik rá. Felháborodva az Egyesült Államok azon döntése miatt, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és a nagykövetséget áthelyezte a szent városba, Ramallah decemberben megszakította a kapcsolatokat az amerikai tisztviselőkkel, köztük a békefolyamatokért felelős tárgyalópartnereket, Jared Kushnert és Jason Greenblattot.

Újkelet nyomán

, , , , , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com