Haditudósítás

2017. 02. 22.

A Szíriai Léigerő a terroristákat bombázza Idlebben



A Szíriai Légierő súlyos veszteségeket okozott az ISIS terrorszervezettel együttműködő Dzsund Al-Aksza frakciónak Idleb és Hama tartomány határvidékén. Szíriai katonai repülőgépek megsemmisítették a Dzsund Al-Aksza gyülekezési körletét Khan Shejkhun közelében és a vahhabita terroristák egyik gépjármű menetoszlopát Morek közelében, végezve legalább 30 fő militánssal és 16 darab haditechnikai eszközzel, közöttük több harckocsival.

Khan Shejkhunt és Moreket a hónap elején foglalta el a Dzsund Al-Aksza terrorszervezet harcok sorozata után a Dzsabhat Fateh Al-Sham (korábbi Al-Nuszra Front vagy Al-Kaida) terrorszervezettől és más „mérsékelt ellenzéki csoportoktól”. Azonban mostanára több jelentés szerint a Dzsund Al-Aksza békét kötött a „Hajat Tahrir Al-Sham” terrorista koalícióval (amelynek vezető ereje a Dzsabhat Fateh Al-Sham/Al-Kaida a korábbi „Dzsaish Al-Fatah” koalíció széthullása után és több más egykori „mérsékelt” terrorista csoport alkotja). A Dzsund Al-Aksza célja állítólag, hogy megpróbáljanak visszavonulni Rakka területére keresztezve az Ithrija-Khanasszer országutat.

Összecsapások törtek ki a Szíriai Arab Hadsereg és a Hajat Tahrir Al-Sham terrorista koalíció között Dajjat Al-Asszadban és Szuk Al-Dzsibszben nyugatra Aleppo várostól. A kormányerők állítólag megpróbálják elfoglalni az Al-Szura ellenőrző pontot Dajjat Al-Asszadban. A helyzet továbbra is nagyon feszült.

200 fő fegyveres adta meg magát és vonult ki Szerghaja városból Damaszkusz közelében. Amikor a deportálásuk befejeződik, a város teljesen a Szíriai Arab Hadsereg ellenőrzése alá kerül.

Az úgynevezett „Szíriai Demokratikus Erők” (SDF= más szavakkal a kurd Népi Védelmi Bizottságok –YPG- újrakeresztelt vörös csillagos milicistái) az USA Légierő és az amerikai különleges erők támogatásával elfoglalták Al-Ferar, Kasszar, Terfawijah és Szabah Al-Khajr falvakat az ISIS terroristáktól Rakka tartomány területén. Az SDF egységei ezenkívül megrohamozták az ISIS megszállta Mokha és Tell Szhair térségét.

Az Orosz Fegyveres Erők négy tagja halt hősi halált és két másik megsebesült egy autórobbantásban, Szíriában, közölte az Orosz Honvédelmi Minisztérium február 20-án. Az útszéli robbantás a szíriai kormánycsapatok egyik menetoszlopát érte a Homsz város és a Tijasz Katonai Repülőtér közötti országúton, áll a minisztérium hivatalos közleményében.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Címkék: , , , , , , , , , ,






Back to Top ↑