2015. 07. 01.
A terrorizmus elleni harchoz egy átfogó stratégia szükséges
2015. 07. 01.
Mohammad Javad Zarif az Iráni Iszlám Köztársaság külügyminiszterének, a tárgyban a Harvard Egyetem International Review felületén megjelent írása az erőszakos szélsőségesség kialakulásának kérdésével, a Daesh (ISIS) csoporttal, és annak térnyerését segítő tényezőkkel, valamint a szélsőségekkel szemben alkalmazható stratégiával és annak elemeivel foglalkozik, megemlítve az iráni szerepvállalást a terrorizmus elleni küzdelemben.
Az erőszakos szélsőségesség talán a legkritikusabb kihívás, amely nem csak régiónkra jelent fenyegetést, hanem valójában az egész világra, mert ez a veszélyforrás nem ismer határokat. Ez egy nagyon komoly fenyegetés, amely Irakot és Szíriát sújtja és homályt borít a régióra. A kiterjedése globális és az ambícióiról is megállapítást nyert, hogy világméretű, így egyértelműen jelentős hatással bír a geopolitikai és biztonsági környezetre, nem csak a mi közvetlen szomszédságunkban, hanem a világ számos más részén.
Az erőszakos szélsőségek által elkövetett atrocitások és brutális erőfeszítések a vallási és etnikai tisztogatás terén Szíriában és Irakban sokkolta a világot. Európában a különböző al-Kaida párti csoportok által elkövetett terrormerényletek, a 2015-ös Boko Haram által elkövetett Baga-i mészárlás, a Tunéziai Nemzeti Múzeum ellen végrehajtott terrortámadás, a polgári lakosság ellen elkövetett halálos öngyilkos merénylet az afganisztáni Jalalabad-ban, a 21 kopt keresztény lefejezése Líbiában, a 147 főiskolai hallgató sokkoló lemészárlása Kenyában az elmúlt hónapokban megmutatta a veszély terjedését az erőszakos szélsőségesség növekedése által. Ez a jelenség néhány évtizeddel ezelőtt globális figyelmet kapott az Afganisztánban lévő szovjet inváziót követően, amely az Al-Kaida és a tálibok létrehozásához vezetett, majd ezt követte az Egyesült Államok iraki inváziója, amely során különböző Al-Kaida párti csoportok jelentek meg Irakban, amelyek később egyesülve, Daesh (ISIS) néven nőtték ki magukat. Gyakran nevezik őket ISIS-nek is.
A csoport tagjai súlyos bűncselekményeket követnek el, beleértve a kivégzéseket, a nemi erőszakot, a kényszerű átnevelést, a kínzást és a megalázó rabszolgasorba döntést, amelyeket a közösségi médiában reklámoz a Daesh -arab mozaikszó, az Iraki Iszlám Állam és a Levante terroristák rövidített jelentése –, szemléltetve a mértékét annak a fenyegetésnek, amit ők jelentenek. Szerte a világon több mint 90 országból végzik a tagtoborzást, köztük számos fejlett nyugati “demokráciából”, ami riasztó jelzés a rendszer számos szociális és strukturális zavaráról, melyet mindeddig kényelmesen elhanyagoltak. A takfiri (gyűjtőnéven) terrorista csoportok megközelítése lehetővé tette, hogy igazolják, sőt dicsőítsék a listájukat gyarapító megvetendő tetteket, melynek központi tárgya a rabszolgaság és halál.
Gyűlöletük és dühük viszont az eredeti vallott célokon jóval túlnőtte magát, és már nem kímélik más takfiri csoportok tagjait sem. Sok esetben a lefejezés Al-Nusrah követői közt a Daesh (ISIS) által Szíriában -és fordítva- mutatja ezt a tendenciát. Az egyik ilyen eset 2014 márciusában történt, amikor ördögi belharc alakult ki a terrorista csoportok között Észak-Szíriában, amely során több mint ezren meghaltak közülük.
Szisztematikusan megsemmisítik és megszentségtelenítik a szent mecseteket, szentélyeket, templomokat, ősi sírok és ősi templomok, valamint a gazdag kulturális örökséget képviselő ősi régészeti kincseket, amely bemutatja az erőszakos szélsőségek hosszú távú pusztító céljait régió-szerte. Az Yazidi emberek ellen elkövetett atrocitások tükrözi szándékaikat és viselkedésüket a kisebbségekkel szemben. A közösségi médiában 2014. év júniusában közzétett és általuk dicsőített videó, mely 1700 iraki légierőnél dolgozó kadét szörnyű lemészárlását mutatja Tikritben, előrevetíti az irakiak sorsát, ha nem sikerül legyőzniük az erőszakos szélsőségeseket. Ezekre a cselekményekre a legkevesebb, ha úgy tekintünk, mint a történelmi társadalmi szerkezet és a régió gazdag, változatos, és büszke öröksége ellen irányuló támadásra.
Honnan ered az erőszakos szélsőségesség gyökere?
Az olyan emberi értékek, mint az együttérzés, az empátia, a türelem, a tolerancia és megbocsátás mindig is alapvető üzenete volt minden vallási hagyománynak, különösen az iszlámnak, amit támogatott és végrehajtott a történelem folyamán. Eközben az elmúlt két évszázadban egy kétes háttérrel rendelkező demagóg eszméket képviselő kis csoport az iszlám leple alatt torz képet igyekszik festeni a vallásról, az ő szemszögükből „megtisztítva azt”, mely során kifordították az iszlám üzenetét, és elferdítették a vallási tanításokat oly módon, hogy a szűk politikai érdekek és annak napirend szintű végrehajtásának feleljen meg. Megpróbálták a jóságot és irgalmát eltávolítani a vallásból, és követőik ebben a folyamatban, egyre intoleránsabbakká váltak azokkal szemben, akik nem osztják ezt az értelmezést, “nem igaz hívőknek” nyilvánítva ki őket.
Ezen megtévesztés alapján, azt tűzték ki célul, hogy teljesen elutasítsák az összes többi rivális vallási narratívát és kiközösítik azokat, akik másban hisznek, mit az ő hitük, akik nem onnan jöttek, ahonnan ők, és akik a lakosság nem azon csoportjához tartoznak, amihez ők. Azt állítják, hogy ők –kizárólagosan – már eljutottak arra a szintre, ahol pontosan megértik az iszlámot és annak teljes igazságát. Ez a központi mondanivalója a takfirizmusnak és ősi ágának, amely véleményem szerint a központi eleme annak a problémának, amivel most szemben állunk az erőszakos szélsőségeket illetően.
Amíg ez a nézet csak a hívők közösségére, és a támogató hívek szabad véleménynyilvánítási jogára korlátozódott, addig nem jelentett veszélyt. A probléma akkor merült fel, amikor a gazdagság és a hatalom képviselő elkötelezték magukat ezen a gondolkodásmód kiterjesztése mellett szerte a világon egy nagyobb muzulmán közösségben egyesítve globálisan, mindezt nem a vallási puritanizmus eléréséért az embereken és közösségeken keresztül, hanem rövidlátó politikai és stratégiai célokból. Az egyéneket vagy csoportokat, akik hajlamosak a radikális ideológiákra, elcsábították ezek az eszmék, és magukévá tették ezeket a szélsőséges nézeteket. A szélsőséges eszmék kialakulásakor a többség úgy gondolta, hogy mindig elkerülhetik az erőszak alkalmazását a saját ideológiájukon belül a szabályok végrehajtásakor, de időnként nem így történt, mert a sajátjaik ellen fordultak a mentorok. Pontosan ez az, amikor az erőszakos szélsőségesség megszületett, és ahol a gyökerei erednek.
A külső beavatkozás, a radikalizálódás és a régió destabilizálásának ördögi köre
Miközben szükséges kiemelnünk a Daesh (ISIS) és társszervezeteinek gyökereit, történelmi fejlődését, valamint az iszlám kifordított értelmezését, azt is látnunk kell, hogy milyen erős hatással voltak a jelenlegi erőszakos szélsőséges csoportok kialakulására és növekedésére a közelmúlt véres eseményei Irakban. A politikai és katonai beavatkozások az iszlám világban, különösen az 2000-es években, súlyosbították a helyzetet, létrehozva egy hatalmas termékeny táptalajt a szélsőséges demagóg eszméket hirdetőknek és segített a legradikálisabbaknak közülük, hogy kinőjenek a kevésbé radikálisok közül és nagyobb erőszakos szélsőséges szervezeteket hozzanak létre.
A Daesh nem új jelenség. Egyetértés van abban, hogy az erőszakos szélsőségesek előrenyomulása a 2003-ban létrehozott iraki a káosznak köszönhető. A Daesh (ISIS), egy olyan csoport, amelyet az összeomlás és a káosz táplál, az iraki invázió során kialakult instabilitásból nőtt ki és erősödött meg azt követően az évek során. A szíriai válság kialakulásával és a szélsőséges erők néhány tehetős magánszemély által történő támogatásával, a régió negyedein és államain belül és kívül új terroristatoborzó és -kiképző helyeket alapítottak, és átfordulva a szörnyetegek most a saját létrehozóikat és jótevőiket is fenyegetik. Az “arab tavaszt” követen a jogfosztott fiatalokhoz szóló nemzetközi szintű felhívásaik, egyaránt az arab világban és nyugaton, lehetővé tették a fegyveres állományuk rohamos növekedését.
A közel-keleti társadalmaknál végrehajtott katonai beavatkozás párosulva a rosszul megtervezett és rosszul kivitelezett társadalmi átépítésre tett kísérletekkel, tükrözik az Egyesült Államok és néhány más nyugati hatalom téves politikájának mélységeit a régióban. Az eredetileg az Egyesült Államok neokonzervatív köreihez köthető úgynevezett “Nagy Közel-Keleti Kezdeményezés” célja, hogy a Közel-Kelet régiójának országaiban politikai és társadalmi átrendezést hajtsanak végre a demokrácia exportálásával, amely elméleti keretet teremtett a katonai beavatkozásra. A kezdeményezés regionális ellenállást indított, és csak még nagyobb instabilitást generált. A rendszer hívei előtt teljesen ismeretlen volt és később sem ismerték fel, hogy a demokráciát nem lehet katonai eszközökkel rászabadítani a népre, és egy megszálló hadsereg felügyeletének időtartama alatt fejleszteni. Ezen elképzelt helytelen politika során okozott károk olyan súlyosak, hogy a következő években a károk enyhítésére irányuló jelentős erőfeszítések árán is csak szerény eredményeket sikerült elérni.
Ez a politika feledésbe akarta taszítani a régió belső dinamikáját, írott és íratlan szabályait, és ennek következtében erélytelen és ügyetlen kísérletté vált, hiszen egy olyan idegen modellt akartak a különböző társadalmaknál bevezetni, ami teljesen különbözik a hagyományaiktól, a kultúrájuktól és az életmódjuktól. A régió több társadalmában az ebből adódó elhúzódó instabil állapot felhatalmazta az erőszakos szélsőséges erőket, hogy azok növekedjenek és létrehozott egy ördögi kört, amelyben a külföldi megszállás és a szélsőségesség egymást erősítik, lehetővé téve, hogy az utóbbi táplálkozni tudjon a társadalmi és kulturális repedésekből. Ezt nem volt túl nehéz megjósolni. A Biztonsági Tanács nyilatkozata 2003. február 17-én rámutatott:
A destabilizáció mértéke a régióban és a bizonytalanság mértéke Irakban egy háború esetén messze túlmutat azon, mint amit ma el tudunk képzelni, mivel az iraki állam társadalma és az egész régió olyan sok ismeretlen és veszélyes tényezővel bír, amivel egyik fél sem tudna számolni teljes bizonyossággal. De egy eredmény szinte biztos: a szélsőségesség számára hatalmas haszonnal járhat egy hibásan megtervezett kaland Irakban.
Ma senki sem tagadhatja, hogy a szélsőségesek és terroristák sokkal erősebbek és nagyobb, szerteágazóbb területeken működnek a Közel-Keleten, amit a volt diktátorok azt el tudnák képzelni, vagy kívánni 2001-ben.
Mi a Daesh és mi nem az?
A Daesh (ISIS) nem iszlám csoport: meglétének és célkitűzéseinek semmi köze a Szent Koránban lefektetett iszlámhoz, a prófétához és az ő tanítványaihoz. A Daesh (ISIS) az iszlám vallást eszközként használja a toborzáshoz és forrásszerzéshez. Az iszlám vallás az együttérzésen és a racionalitáson alapul: ez a tolerancia és az irgalom vallása. Minden gyakorló muszlim egy verssorral kezdi a napot a Szent Koránból, “Az Isten nevében Könyörületesség és Irgalmasság;”, amelyet többször ismételnek a napi imák során, emlékezve a Teremtő legfőbb tulajdonságaira, amelyekre törekedni kell az erkölcsös életért és végső megváltásért. A Daesh (ISIS) brutális bánásmódja és bűncselekményei, melyeket a vallási kisebbségekkel szemben követnek el Irakban és Szíriában ellentétesek a Korán tanításával, mely szerint “A vallásban nincs kényszer” (2: 256). A Szent Korán továbbá többször megismétli, hogy “aki megöl egy lelket, olyan mint ha az egész emberiséget ölné meg; és aki életet ad egy léleknek, olyan mintha az egész emberiségnek adna életét ” (05:32). Ennek fényében, a muzulmánok túlnyomó többsége úgy fogja fel a Daesh és társszervezetei által elkövetett tetteket, hogy azok teljes egészében iszlámellenesek és erkölcsileg visszataszítóak, továbbá egyáltalán nem felelnek meg az iszlám gondolkodásnak és gyakorlatnak, melyet a történelem is visszamenőleg igazol muszlimok milliárdjainál.
Muszlimok és más vallások hívei éltek egymás mellett évszázadok óta régiónkban. Az egész Közel-Keleten vallási szentélyek és értékes antik tárgyak, műemlékek tartoztak különböző iszlám valláshoz, vagy annak valamely ágához, illetve más vallásokhoz, amelyek nagy része a korai iszlám és a pre-iszlám korszakból származik, és békés együttélést szimbolizálják a különböző hitű népek között régió-szerte. Ezért a közelmúltban ezen értékes relikviák szélsőséges erők általi elpusztítása azt mutatja, hogy az idegenek a valódi muszlimoktól.
Azokról, akik az iszlám alapvető tanait megsértik, ami az együttérzés és az empátia, többször is megjegyezi a Korán és a prófétai tradíció, hogy csak torzítják az iszlámot és a saját perverz narratív és öncélú céljaikért használják fel. Teljességgel hamis állítás, ha azt mondják, hogy az iszlám a hibás a szélsőségek volta miatt. Tanulságos megjegyezni, hogy azok közül, akik most az iszlámot hibáztatják a szélsőségeses erők terjedése miatt, számos híve és támogatója az iraki inváziónak az előző amerikai kormányzatból. Ezzel igyekeznek mentesíti a saját szerepüket a szörnyetegek megteremtésében, hogy hibáztatják az iszlámot, miszerint az teremtette meg az elviselhetetlen helyzetet a régióban és azon is túl.
A Daesh (ISIS) egyszerűen egy destruktív szekta. Általában a szélsőséges szervezetek, amelyek valamiféle hitet ígérnek, romboló kultuszokká válhatnak a fejlődésük során. Ez alól a Daesh (ISIS) sem kivétel. Úgy indult, mint egy pusztító kultuszú tekintélyelvű, totalitárius, uralkodó szervezet, amely saját maga határozza meg a hatalmi struktúráját. De kényszerítő agykontroll technikák alkalmazásához folyamodva befolyásolják a harcosokat, hogy azok atrocitásokat kövessenek el és különböző módokon toborozzanak, beleértve a közösségi médián keresztül, és az általuk uralt területeken többnyire a brutalitás és a megfélemlítés a jellemző.
A Daesh térhódítását segítő tényezők
Néhány vitás pont merül fel a Daesh (ISIS) sikerének okai mögött Szíriában és Irakban. A sikereiket gyakran tulajdonítják olyan tényezőknek, mint a központi kormányzati hatóság erőtlensége vagy összeomlása, bizonyos regionális kormányzatok kezdeti pénzügyi és katonai támogatása, amely továbbra is érkezik tehetős tisztviselőktől és takfiri milliomosoktól. A térnyeréseik okai kapcsán szó esik a laza határellenőrzésről, amely lehetővé teszi a határokon történő szándékos átlépését az újoncoknak, vagy az előre nem sejtett hozzáférést az óriási fegyverraktárakhoz Szíriában és Irakban. Ugyanígy felmerül az is, hogy az Egyesült Államok több éves iraki működése alatt a harcok során jelentős tapasztalatra tettek szert és harcedzettek lettek, illetve jelentős bevételük származik a kőolajból, olajból és az embercsempészetből.
Míg a fentiek mind fontos szerepet játszottak a Daesh (ISIS) térnyerésében, van egy másik fontos tényező, amely lehetővé teszi, hogy a Daesh (ISIS) nagy területeken megragadja az irányítást, ami szintén jól mutatja ennek a csoportnak a természetét: a legfőbb szerepet az iraki Baath Párt korábbi tagjai és Szaddám Hussein hadseregének tisztjei játszották a Daesh (ISIS) és társszervezeteinek parancsnokságában és irányításában Irakban és Szíriában. Ez az elsődleges oka a Daesh (ISIS) sikerének a csatatéren, valamint az, hogy átformálta az egyszerű öngyilkos terrorista csoportokat egy terrorista felkelő szervezetté, amelynek célja, hogy átvegye területek fölött az ellenőrzést a szövetségeseivel és Szaddám Huszein lojalistáinak hálózatával.
Ez a szövetség megfelelően tudta javítani a Daesh (ISIS) terroristáinak technikáját a klasszikus katonai szervezéssel és szakismerettel. A Daesh katonai szakértelemének biztosításán túl, a Baath pártisták csempészhálózatokat hoztak létre a 1990-es években a szankciók megkerüléséhez, amelyet szintén a terroristák rendelkezésére bocsátott. A Baath pártisták abban a reményben segítenek a Daesh-nek, hogy helyreállíthatják lényegében a korábbi politikai rendszert Irakban, ahol a síitákat, kurdokat és más népcsoportokat, sőt a többségben lévő szunnitákat egy kis uralkodó elit réteg nyomja el. Így nem meglepő, hogy a Daesh tettei Saddam Baath-párti rezsimjének nyers kegyetlenségére emlékeztetnek. Azonban a Daesh (ISIS) hatalmi egyensúlyából és a természetéből adódóan, a Baath pártiakat csak meghatározott ideig használják, amíg az érdekeiből eredően szükségük van rájuk, majd félrelökik őket.
Átfogó stratégia kidolgozására való felhívás az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemhez
Van egy széles körű nemzetközi konszenzus, miszerint a Daesh (ISIS) egy bűnöző szervezet, amelyet le kell győzni, és működtetőit bíróság elé kell állítani. Ez a konszenzus azt jelenti, hogy az egész nemzetközi közösség közös érdeke, hogy legyőzze a Daesh terroristákat és a hasonló csoportokat, beleértve azokat is, akik a felekezeti erőszak hívei. Bár ez a széles körű konszenzus jó eszköz is lehetne, de a célzott és hatékony intézkedéscsomagra történő lefordítása megfoghatatlannak bizonyul. A nemzetközi közösség továbbra is szenved egy átfogó, következetes és koherens stratégia hiányától, amellyel szembe tudna szállni az erőszakos szélsőségességgel. Egy ilyen stratégiának a probléma teljes egészével és az alábbi elemekkel kell foglalkoznia:
Először is egy komoly, globális, szabályozott, diszkriminációmentes, befogadó, és nem a szelektív alkalmazás szükséges, amely túlmutat a szövetségi mintákon és kétoldalú kapcsolatokon. Ebben minden szereplőnek el kell kerülnie azt a kísértést, hogy a politikai megfontolásokat és érdekeket az eredeti cél felé helyezzen. Biztosítania kell tehát egy paradigmaváltást, amelyben valamennyi szereplő felhagy az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelem során azzal, hogy azt eszközként használja a szövetségi és politikai célok eléréséhez, továbbá felhagy a szelektivitással és a kettős mércével. Az erőszakos szélsőségek nem válhatnak egy új címkévé, amellyel támadni és démonizálni lehet ellenfeleiket, és másokat. Az erőszakos szélsőségesség túl veszélyes, és túl nagy súllyal bír ahhoz, hogy csak valamely meghatározott államra vagy régióra korlátozódjon. Egy komoly globális kampányt kell indítani a Daesh és a hasonló takfiri szélsőségesek ellen, amihez paradigmaváltás és a nézőpontok átváltása szükséges.
Másodszor, a nemzetközi jog normáival és elveivel, az ENSZ Alapokmányának rendelkezéseivel – különösen a más államokkal szembeni fenyegetés és erőszak alkalmazásának kizárásával – teljes összhangban kell megalapozni az együttműködést. Nem tudunk kiirtani egy fenyegetést, ha tovább erősítik különböző pénzügyi forrásokkal és bővítik a toborzási lehetőségek körét.
Harmadszor, le kell szögezni, hogy bármilyen erőszakos szélsőségesség ellen indított háború csak úgy lehet sikeres, ha mindenekelőtt a kulturális és ideológiai fronton is küzdünk ellenük. Megfelelő stratégiával mozgósítania kell a vallási és közösségi vezetőket, a médiát, az egyetemeket, a közösségi médiát és a hasonló felületeket a kifordított ideológiák elutasításához, valamint a vallások erőszak-orientált értelmezésének, a gyűlölködő és erőszakos filozófia elítéléséhez, amelyek lényegében ellentétesek minden vallás alapvető tanításával. A vallási vezetőknek a világ minden táján élharcosként kéne erőfeszítéseket tenniük, egyértelműen elutasítva az erőszakos szélsőségesség hamis tanításait és a szektarianizmust, valamint az etnikai és vallási kisebbségek elleni támadásokat. Ebben az összefüggésben a közelmúltban ajatollah Khamenei üzent az európai és észak-amerikai ifjúságnak, hogy törekedjenek arra, hogy felvilágosult kulturális és ideológiai diskurzusokat kezdeményezzenek.
Negyedszer, foglalkozni kell a járulékos tényezőkkel, amelyek segítenek teret engedni és fenntartani a szélsőséges erők működését, beleértve a diktatúrát, a szegénységet, a korrupciót és a diszkriminációt. Foglalkozni kell a fiatalok gazdasági, politikai és kulturális jogfosztottságával Nyugaton, valamint a diszkriminatív intézkedésekkel, amelyekkel marginalizálják a külföldi származású embereket. Palesztina folyamatos megszállása és a palesztin nép tragikus sorsa egy másik hatékony toborzási eszköze a szélsőséges csoportoknak, mint Daesh, ezért mindezek figyelmet és fellépést kívánnak.
Ötödször, az iszlamofóbia elleni intézkedéseket is meg kell fogalmazni, mivel az iszlámellenesség esetében összekeverik az erőszakos szélsőségeseket és igaz muszlimokat, így a Daesh és hasonló takfiri csoportok kezére játszva, és közvetlenül hitelt nyújtva és megerősítve a szélsőséges üzeneteket. Míg helyesen elítéljük a rasszizmust és az antiszemitizmust, de el kell ugyanakkor ítéljük az iszlamofóbiát és az iszlám kriminalizálását is, valamint a muszlim értékek, hitek és szentségek figyelmen kívül hagyását. Az iszlamofóbiára úgy kell tekintetni, mint a szélsőségesség egy fajtájára, amelynek így vagy úgy történő buzdítása erőszakhoz vezet. Így a következetesség érdekében az erőszakos szélsőségek minden formáját el kell ítélni, és el kell utasítani.
Hatodszor, mozgósítani kell a regionális államokat és nemzetközi szereplőket, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők forrásokhoz való hozzáférését, mint az újoncok és egyéb források, amelyekkel fenntartják a rettegést a régióban és azon túl. Ez határozott intézkedéseket foglal magában annak érdekében, hogy véget vessenek a szélsőségesek erkölcsi, anyagi, logisztikai és pénzügyi támogatásának, ami magán- vagy állami szervezetektől vagy magánszemélyektől érkezik a régió területéről, vagy a régió területén túlról. Nem szabad engedni a szélsőségesek szabad mozgását, amelyet például a hatékony és összehangolt határellenőrzés akadályozhat meg, de kritikus lenne a sikere ennek a kampánynak, mivel zavarják a pénzügyi és logisztikai támogató hálózatot, és megosztják a releváns információkat és a hírszerzést. Ösztönözni kell ezért a nemzetközi közösséget, beleértve a Nyugatot -ha tényleg érdekében áll a szélsőségesség felszámolása és a Daesh legyőzése -, hogy külső katonai és politikai támogatást kell nyújtani a régióban lévő összes szereplőnek, akik valóban a Daesh és más erőszakos és szélsőséges csoportok és áramlatok ellen harcolnak.
Hetedszer, biztosítani kell az erőszakos extrémizmus ellen közvetlenül fellépő országok széleskörű támogatást. Segíteni kell az erőfeszítéseiket, erősítve a nemzeti egységet és területi integritást. Ez a megközelítés megköveteli a felforgató erők elriasztását, és a be nem avatkozásukat az etnikai és vallási mozaikokból álló nemzetekbe. Bármilyen megközelítés, amely aláássa a fenti célon dolgozó kormányokat, vagy különbséget tesz a lakosság védelmét illetően, a vereség biztos receptjének számít.
Nyolcadszor, egy új szemszögből kell biztosítani a Daesh és társszervezetei ellen vívott további harcot, és megelőzni, hogy egyes nemzetek, különösen a Közel-Keleten, aláássák az szélsőségesség elleni front bármely formáját. A Jemen elleni hadjárat pont egy ilyen eset, amely felbátorította a takfiri terroristákat, és teret engedett az Al-kaidának az Arab-félszigeten. Egységre van szükségünk a Daesh ellen, ahelyett, hogy további városokat vagy repülőtereket bombáznánk. Az országok és csoportok közti egyetértés a Daesh és tagjai ellen jobb környezetet biztosítana a szélsőségesség ellen vívott hatékonyabb harchoz. Az, hogy megpróbálják aláásni azokat, akik már bizonyították elhivatottságukat és elhatározásukat a Daesh elleni harcban, eközben azokat karolják fel, akik nem is igazán akarnak tenni ezen együttműködés terén, nemhogy nem segíti gyökerestől kiirtani a szélsőségességet, de leszorítja az erőfeszítéseket is.
Az irániak, különösen a fiatalok kortól és nemtől függetlenül, következetesen elutasították az erőszakos szélsőségesség minden formáját, és harcoltak a tálibok, az Al-Kaida, az afganisztáni AQAP, a Daesh, és más hasonló erők ellen Jemenben, Irakban és Szíriában. Irán büszke a szélsőségesek megerősödése elleni közreműködésére Afganisztánban az 1990-es években, amikor támogatást biztosított az ellenálló erőknek a tálibokkal szemben vívott harc során. Irán kategorikusan elhatározta, hogy segíti az iraki kormányt, és koordinálja mindazokat, akiket a Daesh fenyeget. Amikor az első támadásait megkezdte ez a csoport 2014. júniusban és júliusban, mindenki más meghökkent és megdöbbent, vagy lehetséges taktikai előnyökről hallucináltak, mi eközben kezeltük a kihívást, segítettük megmenteni Bagdadot, Erbilt és Amerlit a Daesh-től a tanácsadóinkkal és katonai ellátmányunkkal, mielőtt bármilyen más segítség érkezett volna a helyszínre. A közreműködés a tanácsadásban és kiképzésben eredményesnek bizonyult a Daesh kiszorításában néhány nyugat-iraki stratégiai térségből.
Ugyanígy kezeltük a kihívást a kulturális és ideológiai fronton. Amikor egyesek szorgalmazták a pusztító háborút és a társadalmi átalakítást régiónkban, Irán javasolta a “Globális Napirendet a Civilizációk Közti Párbeszédre”, amelyet az ENSZ közgyűlése 2001-ben elfogadott. Újabban, és sokáig a szélsőségesek csatatereken kivívott sikerei riasztották az egész világot, aminek következtében Rouhani elnök beterjesztett egy átfogó menetrendet “A Világ az Erőszakos Szélsőségesség ellen” címen, amit az ENSZ Közgyűlése 2013-ban el is fogadott. Ez a program kijelölte az erőszakos szélsőségesség elleni harc útját, és ha alaposan teljesítik és megvalósítják, képes lenne segíteni a nemzeteknek szerte a világon, hogy hatékonyan foglalkozzanak ezzel a komoly kihívással, amely mindannyiunk számára megmutatta az arcát.
Irán az eddig szerzett tapasztalatok alapján és az erőszakos szélsőségesek legyőzésében elért sikeres erőfeszítéseknek köszönhetően készen áll a minden valódi és átfogó erőfeszítésre kétoldalú, regionális és globális szinteken.
Az együttműködés minden szintjén arra van szükség, hogy vereséget mérjünk a Daesh-re, az Al-Kaidára, a Jabhat al-Nusra-ra és minden szövetségesükre, mivel ezek globális veszélyt jelentenek, és fenyegetik nem csak a helyi közösségeket, hanem azokat is, akik a válság központjától messze élnek. Reméljük, a helyi és globális érdekeltek inkább előbb, mint utóbb felismerik annak szükségességét, hogy részt vegyenek ebben a közös vállalkozásban.
Orientalista.hu – (persianews, harvard.edu)