Cadmus fordítás Cadmus
Vélemény

2016. 07. 29.

Most már legálisan is lehet támogatni az Al-Kaidát

2016. 07. 29.

Leválik a Nuszra Front anyaszervezetéről, az al-Kaidáról, meglepő módon ehhez engedélyt is kaptak a terrorhálózat vezetőjétől. A játék célja viszont nem más mint, hogy az iszlamista csoport lekerüljön a terrorista szervezetek listájáról és nagyobb támogatást tudjon szerezni a külföldi nagyhatalmaktól és a térségbeli országoktól.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet csütörtökön nyilvánosan jóváhagyta, hogy leváljon róla az ugyancsak dzsihadista terrorszervezetként számon tartott szíriai ága, a Nuszra Front.

„Habozás nélkül feláldozhatjátok a köztünk lévő szervezeti kapcsolatokat, ha azok bomlasztanák egységeteket. Az iszlám jelentette testvériség erősebb kapocs köztünk bármiféle szervezeti viszonynál… egységetek fontosabb számunkra” – hangzott el a hatperces rádióüzenetben, amelyet Ajman Al-Zavahiri, az al-Kaida vezetője intézett a leválásra buzdított szervezethez.

Az iszlamista terrorcsoportot néhány hónappal a 2011 márciusában kirobbanó szíriai válság után alapították. A csoport először az ISIS szélsőségesek vahabita terrorszervezetének szövetségese volt,  de elpártoltak tőlük 2013-ban és az al-Kaida terrorhálózatnak fogadtak hűséget.

Akkor Zavahiri nem volt annyira nagylelkű az ISIS-el, mint a Nuszrával  és nem fogadta el, hogy az Iszlám Állam szembement az al-Kaidával. A három éve megalakult Iszlám Állam terrorszervezet a semmiből jött létre és hónapok alatt el tudta foglalni Szíria keleti és Irak nyugati részét.

Ez is eléggé furcsa volt és számos kérdést felvetett az, hogy hogyan tett szert ekkora fegyverarzenálra és utánpótlásra egy terrorszervezet, ami egy másik terrorszervezetből alakult? Minden ország gyorsan elhatárolódott az ISIS-től és gyorsan egy nemzetközi koalíciót is megalakítottak annak felszámolására. Bennem akkor felmerült pár kérdés. Mégis akkor hogyan került a világpiacra az elrabolt iraki és szír kőolaj? Hogyan bukkanhattak fel a nyugati államok múzeumaiban és fekete piacain a mezopotámiai műkincsek? És hogyan jutott az Iszlám Állam több ezer vadonatúj Toyotához, Hammerekhez, a legmodernebb fegyverekhez, internethez, élelemhez stb…. ?

Valaki csak támogatta őket nem? Olyanok, akik épp Szíria és Irak destabilitásában érdekeltek.

A mostani elszakadás hátterében is hasonló szándék lakozik. Csak annyi a különbség, hogy a támogatásokat már legálisan kapják meg a terroristák a  külföldi hatalmaktól.

Abu Mohammad al-Golani,  a Nuszra Front szíriai vezetője szokatlan módon, televízión keresztül üzent, amely során azt mondta, hogy a csoportját átnevezi és lezárják a Szírián kívüli egységekkel a kapcsolataikat. Az új “márkanév” Jabhat Fatah Al-Sham, vagyis Szíriai Front Meghódítása nevet választották. A terrorista vezér mégis megígérte, hogy nem lesz kapcsolatuk semmilyen külföldi féllel. Vagyis ők már “legálisan” is szírekké váltak és mától nem terroristák hanem felkelők.

Az Egyesült Államoknak nagy gondot jelentett, hogy az általuk hivatalosan is támogatott szíriai fegyveres csoportok, köztük az FSA nyíltan szövetséget kötött a terrorszervezetek listáján szereplő Nuszra Fronttal. A Szíriában harcoló dzsihadisták többsége elpártolt az FSA-tól és inkább a szélsőségesebb szervezetekhez, így például a Nuszra Fronthoz csatlakoztak.

Az USA és a szövetségesek által kiképzett és felfegyverzett katonák is amint átlépték a török-szír illetve a jordán szír határokat, egyenesen a Nuszra vagy az Iszlám Állam soraiba léptek be. Emiatt Washington és öböl-menti szövetségeseik nem győztek mentegetőzni.

Egy másik fontos pont, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közreműködésével létrehozott fegyverszünet nem vonatkozik a Nuszra Frontra és az Iszlám Államra.

Vagyis a megállapodást betartva, a szíriai és az orosz légierő nyugodtan bombázhatja a két terrorszervezet állásait.

De a nyugati államok megint csak gondba kerültek, mivel Moszkva hivatalosan is kérte Washingtont, hogy adja ki neki az általuk támogatott fegyveres csoportok és a Nuszra Front állásait. Viszont Washington ezt nem tette meg. Mert a Szíriában harcoló fegyveres szervezetek közötti összefonódás olyan erős, hogy a amerikai vezetés nem is tudott volna olyan térképet, dokumentumot kiállítani, amin jól láthatóak a terrorszervezetek és az általuk támogatott fegyveres csoportok elkülönített bázisai.

Hogy miért pont most “szakított” a Nuszra az Al-Kaidával?

A válasz egyszerű, mert a nyugat által támogatott fegyveres csoportoknak meg vannak számlálva a napjaik. A Szíriai Arab Hadsereg teljesen körbezárta Aleppo megszállt kerületeit és szövetségeseik támogatásával elindult a város felszabadító ostroma. Ez azt jelenti, hogyha Aleppoból kiűzik a terroristákat, akkor néhány kisebb vidéki várost leszámítva teljesen kiszorulnak Szíriából.

Nem véletlenül kardoskodik London, Párizs, Washington és mindenféle nemzetközi emberjogi szervezet, hogy az Assad által felajánlott amnesztia és az Aleppo városánál kialakított menekülési folyosók nem elegendőek a humanitárius katasztrófa megelőzéséhez. Pontosabban nem biztosítja a terroristák életben maradását és utánpótlását.

Vagyis a nyugati államok által kreált “ellenzék”  végérvényesen meg fog bukni és nincs miről velük tárgyalni. Assad nyer, a szír menekültek visszamehetnek hazájukba és megindulhat a romokban hevert Szíria újjáépítése. Azt azonban, hogy kimaradjanak a bizniszből, nem engedhetik meg maguknak azok a nagyhatalmak és térségbeli államok, akik dollármilliárdokat fektettek be a szíriai háborúba.

De most minden probléma egy csapásra megoldódott. Legalábbis ezt gondolják a “befektetők”. A Nuszra Front már nem tartozik az Al-Kaidához. A Nuszra már nem is Nuszra, hanem Jabhat Fatah Al-Sham. A Nuszra már nem is külföldiekből, hanem csakis szírekből áll. A Nuszra már nem terrorszervezet, hanem felkelő csoport.

Szóval! Hölgyeim és Uraim! Kedves nyugati államfők! Tisztelt öböl-menti királyok! Kedves Erdogan, Salman, Obama, Hollande, Merkel és még kitudja kicsoda! Elkezdődhet egy újabb adománygyűjtési hullám az újonnan megalakult atom mérsékelt nem fejlevágós, nem keresztre feszítős, megtisztult és demokratikus értékrendet való felkelő csoport felfegyverzésére. Éljen a nyugati demokrácia! Harcra fel!

Orientalista.hu – Kassab Adonis főszerkesztő

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑