Cadmus fordítás Cadmus
Algéria

2024. 09. 13.

Algériában épít ki hídfőállást a kínai autóipar

2024. 09. 13.

Három kínai autógyár, a Geely, a Chery és a JAC elindítja modelljeinek gyártását Algériában, hogy megszilárdítsa jelenlétüket Észak-Afrikában. Ezt Li Csian, Kína algériai nagykövete jelentette be, hozzátéve, hogy a kínai autógyártók megjelenése egyfajta válaszlépés az Algéria által tavaly bevezetett importkorlátozásokra – közölte az autoszektor.hu

Algéria gazdasága több éve hanyatlik, s emiatt az ottani kormány úgy döntött, hogy az autóimport korlátozásával feléleszti a saját autóimportját. Ez viszont arra késztette a kínai autógyártókat, hogy helyben létesítsenek gyáregységeket. A nagykövet nyilatkozatából ítélve a stratégia működőképes.

Ide tartozik, hogy a JAC már eddig is jelen volt az észak-afrikai ország piacán, tehergépkocsikat gyártott együttműködésben az algériai KD vállalattal. A másik két kínai vállalat nem dicsekedhet ilyen múlttal.

A JAC új algériai gyáráról nincsenek részletesebb információk. Ezzel szemben a Chery vezetői már tavaly megszellőztették, hogy üzemet fognak építeni Bordzs-Bu-Areridzs városában, a hasonló nevű algériai tartomány székvárosában. Az üzem éves gyártási kapacitása 24 ezer autó lesz. De a Chery százezer járműre növelné gyártókapacitásait, hogy Algériából lásson el autókkal más észak-afrikai országokat.

Ami a Geely algériai terveit illeti, a legnagyobb, magánkézben lévő kínai gyártó kétszázmillió dolláros beruházást tervez. A termelést két év múlva kezdő gyár kezdeti kapacitása éves szinten ötvenezer autó lesz, és a gyártósorról elsőként a Geely GX3 Pro (Geely Vision X3) fog legördülni. Ez egy kis crossover, amelyet 2017-ben mutattak be Kínában.

Algéria szemlátomást amolyan autóipari középhatalommá növi ki magát. Már korábban megvetette a lábát ott a kínai FAW, de jelen van a Renault és a Stellantis is, a Fiat pedig tavaly márciusban nyitotta meg első üzemét. Az algériai autópiac éves összevetésben közel 250 százalékos növekedést produkál, a Fiat pedig szilárdan tartja az első helyét az autóeladásokban.

A hírekből ítélve a kínai autóipar egyfajta észak-afrikai hídfőállást akar kiépíteni Algériában, amely 1962-ig Franciaország birtoka volt, és amelyre jelenleg biztonságpolitikai szemszögből kockázatos országként tekintenek Európában. A kínai autóipar más kontinenseken már kiépített hidfőállásokat, európai „erődítményének” az egyre elszigetelődő Oroszország, az észak-amerikainak pedig Mexikó tekinthető.

autoszektor.hu

Megosztom:




Back to Top ↑