2015. 09. 26.
Amerikai hadifelszerelés került terroristákhoz Szíriában
2015. 09. 26.
Amerikai katonai közlés szerint az Egyesült Államokban kiképzett szíriai felkelők járműveket és lőszereket adtak az al-Kaida terrorszervezethez kötődő Nuszra Frontnak.
Washington évek óta képez ki török területeken szíriai felkelőket, hogy a damaszkuszi kormány ellen harcoljanak. Bár az Egyesült Államok ezt tagadják, állításuk szerint ők az Iszlám Állam ellen, képzik ki a szíreket.
A magukat demokratikus ellenzéknek nevező fegyveres csoport amint véget ért a kiképző program Szíriába mentek harcolni. Állításuk szerint nem tartoznak egyetlen szervezethez sem, de a harcosok és a fegyverek valahogyan mindig valamelyik terrorszervezetnél kötnek ki.
A legutóbbi kiképzett csapat, hat járművet és felszerelésük negyedét adták át az Al-Kaida szíriai ágának számító Nuszra Frontnak állításuk szerint azért tették, hogy biztonságos elvonulást kapjanak a nuszrásoktól.
Az amerikai katonai központi parancsnokság (Centcom) közleménye úgy fogalmaz, hogy aggasztó a jelentés, ha valós. A szíriai tréningek és ellátmányozás irányelveit is újra kell gondolni. – közölte az euronews.
A Centrom a felszerelések átadásáról szoló hírt pénteken tette közzé. Pár nappal ezelőtt az amerikai hadműveletekért felelős szerv szóvivője még azt nyilatkozta, hogy a fegyveres ellátmányról, hogy tökéletes ellenőrzés alatt vannak.
Orietalista.hu – Sinoda