Geopolitika

2020. 10. 26.

Amerikai nyomásra újabb két ország nyilvánította terrorszervezetté a Hezbollahot

Amerikai nyomásra újabb két ország, Guatemala és Észtország nyilvánította terrorszervezetté a libanoni Hezbollah mozgalmat, mely évtizedek óta védelmezi a libanoni népet.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap nyilatkozta, hogy most már Guatemala is úgy döntött, hogy felveszi harcot ez ellen a ,,veszélyes szervezet,, ellen.

Ez a döntés nem is meglepő, hiszen az amerikaiak által korábban végrehajtott dél- és közép amerikai puccs sorozatnak köszönhetően a térség több államát is amerikai bábkormányok irányítják.

Pompeo beszédében terrorista szervezetnek minősítette a Hezbollah mozgalmat és összemosta az Egyesült Államok által az 1980-as években létrehozott Al-Kaida és a 2014-ben létrehozott Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.

Az amerikai külügyminiszter elmondása szerint nem lehet különbséget tenni a Hezbollah politikai és katonai szárnya között. Tehát ő terroristának minősíti a libanoni parlamentben és a libanoni kormányban is fontos szerepet játszó hazafias mozgalmat.

A mozgalom katonai szárnya pedig szinte egyedül szerezte vissza 2000-ben Izrael állam által korábban megszállt libanoni területeket és 2006-ban, az izraeli agresszió évében a libanoni hadsereg nem tudta volna megvédeni az országot a Hezbollah nélkül.

Pompeo beszédében kiemelte, hogy nemrég Németország, Litvánia és az amerikai bábállam, Koszovó is úgy döntött, hogy terrorszervezetté minősíti a libanoni mozgalmat.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑