Assad visszatérésre sürgette a szíriai menekülteket
2018. 07. 27.
Hazájukba való visszatérésre sürgette a szíriai menekülteket Bashar Al-Assad szíriai elnök csütörtökön Damaszkuszban.
Orosz újságíróknak adott interjújában Assad kijelentette:
„Az szeretnénk, hogy minden egyes szíriai visszatérjen hazájába, különösen mióta a terrorizmus felett győzelmet arattunk Aleppóban 2016 végén”.
A szíriai elnök szerint továbbra is a terroristák kiűzése a cél, miközben a szíriai területek többségét már sikerült felszabadítanunk. A damaszkuszi vezetés és szövetségese, Moszkva terroristának nevezi az összes fegyveres csoportot ami Szíriában tevékenykedik.
Mint mondta, a damaszkuszi vezetés minden tőle telhetőt megtesz az infrastruktúra helyreállítása érdekében, de ez önmagában nem elegendő.
„Ezért felszólítjuk a menekülteket, különösen pedig azokat a szíriaiakat, akik (a közel-keleti országban) saját vállalkozással rendelkeztek, hogy térjenek vissza”
– tette hozzá.
Bashar Al-Assad szerint az utóbbi félév során néhány ezren jöttek vissza. Az államfő elismerte, hogy sokakat visszatart az országban végig söpört pusztítás, ezért szerinte mindenekelőtt a gazdaság, a munkahelyek, az iskolák, és a lakások helyreállításáról kell gondoskodni.
A szíriai menekültektől függ végső soron, hogy mennyi időt vehet igénybe hazatérésük – felelte újságírói kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta: egyik kiemelt témája Damaszkusz és Moszkva párbeszédének a folyamat felgyorsítása.
Az országában állomásozó orosz katonai erőkről elmondta: jelenlétük Szíriában a közel-keleti erőegyensúly fenntartásához szükséges, s míg a politikai balansz helyre nem áll a világban.
A szíriai vezető szót ejtett a hét végén Izrael segítségével titokban Jordániába menekített több száz, úgynevezett Fehér Sisakos szíriai aktivistáról is. Kijelentette: a mentőszervezet valójában az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és helyi szervezete, az egykori an-Nuszra Front cinkosa.
Assad szerint a Fehér Sisakosok sorsa, ugyanaz, mint bármely más terroristáé, így két lehetőségük van:
vagy leteszik a fegyvert és élnek az amnesztiával, vagy likvidálják őket.
Assad elmondta, hogy a Szíriában maradt aktivisták közül páran visszatértek a polgári életbe. „Nagy részük azonban Idlíbbe ment, ahol terrorista testvéreikkel élhetnek” – tette hozzá.
Assad bejelentette: a kormányerők egyik következő csapásiránya a részben még mindig iszlamisták által ellenőrzött északnyugati Idleb tartomány lesz. Az államfő ezzel összefüggésben nem feledkezett meg a terroristák által uralt egyes keleti, elszigetelt térségek lehetséges célpontokként történő említéséről sem.
Orientalista.hu – Zenobia, MTI nyomán