2023. 02. 16.
Aszad: a segítségnyújtási szükségletek meghaladják Szíria lehetőségeit
2023. 02. 16.
A múlt heti földrengés segítségnyújtási szükségletei meghaladják a szíriai kormány lehetőségeit – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön.
Ez volt Aszad első televíziós beszéde a súlyos pusztítást okozó, Törökországban és Szíriában több mint 42 ezer emberéletet követelő földregés nyomán.
“A pusztítás mértéke és tennivalóink jóval meghaladják a rendelkezésre álló lehetőségeket” – húzta alá.
Mindemellett arról is beszélt, hogy “a forrásokat és képességeket apasztó”, 2011 óta dúló háború “megadta a szíriai társadalomnak azt a tapasztalatot, hogy kezelni tudja a földrengés következményeit”. Hozzátette, hogy mindazonáltal Szíria nem volt felkészülve egy ilyen földrengésre.
A szíriai elnök egyben köszönetet mondott országa “arab testvéreinek és barátainak” segítségükért.
Aszad ezen felül új intézkedéseket jelentett be a következmények enyhítésére. Mint mondta, a hatóságok szükségszállásokat és segélyalapot is nyitottak a rászorulóknak.
Aszad csak ritkán mutatkozik nyilvánosan. A múlt héten azonban felesége társaságában váratlanul a földrengés sújtotta térségbe látogatott.
A szíriai kormány uralta térségekben egyelőre 1414 halálos áldozatról tudni, míg az ellenzéki fegyveresek ellenőrizte északnyugati régióban több mint négyezerről.
Az ENSZ szerint csaknem 9 millió szíriait érintett a földrengés, amely miatt 400 millió dolláros (143 milliárd forint) felajánlást kért a közvetlen humanitárius szükségletek fedezésére az elkövetkező három hónapra.
MTI