Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2019. 11. 28.

Aszad Szíriában állítaná bíróság elé a külföldi dzsihadistákat

2019. 11. 28.

Bashar Al-Assad szíriai elnök Szíriában állítaná bíróság elé a kurdok ellenőrizte börtönökben raboskodó külföldi dzsihadistákat, ha a kormányerők kezére kerülnek.

„A szíriai kormányerők ellenőrizte területeken lévő minden terrorista a szíriai jog hatálya alá tartozik” – jelentette ki szerdán Aszad a francia Paris Match című lapnak adott interjúban. „Az Iszlám Állam szélsőséges szervezet tagjait terrorügyekre szakosodott bíróságok elé fogják állítani” – hangsúlyozta a szíriai elnök.

Aszad korábban többször is azt hangsúlyozta, hogy nem nyugszik, míg a szíriai hadsereg vissza nem foglal minden talpalatnyi földet az ország területéből. A kormányerők jelenleg Szíria területének mintegy kétharmadát ellenőrzik.

A Népvédelmi Egységek szíriai kurd milícia kiterjedt területeket ural Szíria északi és keleti részén. A kurdok által felügyelt börtönökben és táborokban az Iszlám Állam több ezer tagját tartják fogva, köztük számos külföldi dzsihadistát is. A nyugati országok viszont eddig jórészt elzárkóztak attól, hogy a szélsőségesekhez csatlakozott állampolgáraikat visszafogadják.

A szíriai elnök az interjúban egyben kétségbe vonta, hogy Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam vezetőjét valóban likvidálták-e októberben amerikai különleges alakulatok.

Az Iszlám Állam korábban megerősítette vezetőjének halálát.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑