Terrorizmus

2018. 02. 06.

Az Al-Kaidával szövetkezve vonul be a török hadsereg Idlebbe



A török hadsereg konvoja  Idleb tartományban ismét átlépte a török-szír határt. Az Al-Kaida szíriai ágaként ismert Nuszra Front terrorszervezet ellenőrzi a határmenti térséget. Az iszlamista csoport  biztosította a török hadsereg konvoját, hogy eljusson a Szíriai Arab Hadsereg frontvonaláig.

Erdogan vezette Törökország a szíriai konfliktus kitörése óta  működik együtt az Iszlám Állammal és az Al-Kiadával. Több iszlamista szervezetnek köztük a palesztin gyereket kivégző Harakat Nur Al-Din Al-Zinki terrorszervezetnek külön kiképző táborokat létesített.

Törökország neo-oszmán politikája mindig is területi igényt tartott fenn a környező országokkal szemben így Szíriából is újabb területet akar kihasítani. Az első világháború után Törökországnak ítélték Szíria északi, főként keresztények lakta tartományait.

Majd 1923-ban a franciák átadták a törököknek Iskanderun (Hatay) tartományt ahol Anthiókia városa is található. A keleti kereszténység egyik legfontosabb városában székelt öt keleti keresztény egyház. Miután a törökök megszállták a tartományt a pátriárkák Damaszkuszba és Beirútba tették át a egyházuk központját.

Észak-nyugat idleb tartomány haditérképe: Piros: Szíriai Arab Hadsereg, Sárga: YPG, SDF Kurdok, Sötétzöld: Al-Kaida Nuszra Front, Világoszöld: Nyugat által támogatott iszlamista csoportok, Türkiszzöld: Török hadsereg és a vele szövetséges iszlamista csoportok, Kék színű teherautó jelek mutatják a török hadsereg kanvojának utvonalát.

A napokban a török hadsereg  megsértve Szíria szuverenitását a szír iszlamistákkal szövetkezve két területet is megszállás alatt tart Aleppo és Idleb tartományokban.

A török hadsereg két hete újabb offenzívát indított Afrin járás ellen, hogy elzavarja a kurd erőket, hogy Ankarához hű iszlamista csoportok vegyék át a térség kormányzását.

Észak-nyugat Szíria haditérképe: Piros: Szíriai Arab Hadsereg, Sárga: YPG, SDF Kurdok, Sötétzöld: Al-Kaida Nuszra Front, Világoszöld: Nyugat által támogatott iszlamista csoportok, Türkiszzöld: Török hadsereg és a vele szövetséges iszlamista csoportok (fekete nyilakkal jelezve)

Pár nappal korábban a török hadsereg konvojokat küldött az iszlamisták által megszállt Idleb tartományba, hogy fegyverekkel lássa el a Szíriai Arab Hadsereg ellen harcoló terroristákat, és katonai bázisokat hozzon létre mélyen Szíria területén. Akkor a  szír tüzérség csapást mért a török erőkre, akik  három katonájukat vesztették el az incidensben.

Orientalista.hu – Sinoda

, , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com