2018. 11. 08.
Az Algériai Katolikus Egyház a 19 vértanú boldoggá avatására készül
2018. 11. 08.
Oran főpásztora, Jean-Paul Vesco püspök az El Watan napilapnak örömmel nyilatkozott arról, hogy a testvériség jegyében készülődnek a 19 algériai vértanú keresztény boldoggá avatására. Az ünnepi eseményre december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján kerül sor és az új boldogok között lesz, elődje, Claverie püspök, Oran egykori mártír főpásztora is.
„A boldoggá-avatás szertartása algériai földön emléket állít mindazoknak, akik helyben akartak maradni az itteni lakosok mellett, akár az életük feláldozása árán is, az iszlám terrorizmus éveiben, 1994 és 1996 között. Pierre Claverie püspöknek, a hét Tibhirine-i francia trappista szerzetesnek és tizenegy más szerzetesnőnek és szerzetesnek a boldoggá avatása teljességgel hallatlan esemény, nemcsak Algériában, hanem a katolikus egyház történetében is. Remélhetőleg a testvériség nagy jele lesz Oran ege fölött az egész világ számára” – nyilatkozta az Algírban megjelenő ellenzéki politikai napilapnak, a „Haza” nevű El Watan, 200 ezer példányban megjelenő újságnak. Az oráni főpásztor az interjúban kifejti, hogy a nagy eseményt december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján tartják, a város Szent Keresztről nevezett Miasszonyunk székesegyházában. A szertartást Angelu Becciu bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa vezeti a boldoggá avatási szentmise során.
A vértanúság helyén lesz a boldoggáavatás
Van azonban még egy másik motívum is: Claverie püspököt 1996 augusztus elsején ölte meg az a bomba, amelyet iszlamista merénylők a püspökség bejáratánál robbantottak fel, amikor éppen hazatért autóval egyik szolgálatából. „Az ő vére összekeveredett fiatal muzulmán sofőrjének, Sidi Bel Abbés, Mohamed Bouchikhi vérével”. Ez a tény nagyon sokat jelent Vesco psüpök számára, és ezért is tartják a boldoggá avatást abban a székesegyházban, melynek kapuja előtt a korábbi a katedrális főpásztorát megölték. Algéria püspökei kifejezetten kérték, hogy a boldoggá avatást az észak-afrikai országban tartsák, hogy az algériai nép mellett maradhassanak, miként a 19 vértanú kifejezetten hűséges maradt, életük feláldozásával is, az algériai néphez.
Algéria a számok tükrében
A Magreb országokhoz tartozó Algéria területe Magyarországnál 25-ször nagyobb, lakossága a becsült adatok alapján idén 42 millió, a 99 százalékban arab-berber lakosság iszlám vallású. A lakosság 0,01 százaléka katolikus, mintegy 5000 lélek. Az algíri érsekség mellett három püspökség áll, ezek egyike Oran.
Forrás és képek: Vaticannaews