Terrorizmus

2019. 02. 19.

Az amerikaiak menekítik ki az Iszlám Állam aranyát az Eufrátesz völgyéből

Az amerikaiak által irányított katonai koalíció több tonna aranyat menekített ki az Iszlám Állam utolsó állásaiból az Eufrátesz folyó völgyéből, egy a terror szervezettel kötött megállapodás értelmében. Erről a SANA szíriai hírügynökség számolt be február 16-án.

,,Amerikai helikopterek nagy mennyiségű aranyat tartalmazó dobozokat menekítettek ki, melyeket korábban az Iszlám Állam rejtett el Al-Dashisha térségében, mely Al-Shaddadah városától keletre található.,,

A helyi források szerint az arany elszállítását intéző ISIS parancsnokokat az amerikai koalíció gépei szintén kimenekítették.

Három nappal ezelőtt a Syrian Observatory for Human Rights nevű emberi jogi szervezet arról számolt be, hogy az amerikaiak azt követelték az ISIS-től, hogy adják át nekik azt a 40 tonna aranyat, melyet a terror szervezet Szíriában és Irakban rabolt az utóbbi négy évben. Az arany egy részét pedig Törökországból rabolták.

Az amerikaiak által vezetett koalíció ebből a célból megállapodásokat kötött a terroristákkal a Manbij, Tabqah és Raqqa környékén folyó harcok során.

Ennek cserében a koalíció megengedte, hogy az ISIS harcosai visszavonuljanak biztonságos területre a fegyverzetükkel és a pénzükkel együtt.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (South Front)

, , , , ,




Back to Top ↑