Iszlám világ

2019. 10. 15.

Az Arbaeen zarándoklat

Az Arbaeen zarándoklat a világ egyik legnagyobb éves tömegrendezvénye, mégse tudósít róla a nemzetközi média.

A napokban zajló Arbaeen zarándoklat a világ legnagyobb, évente megtartott tömegrendezvénye, melyen több országból több millió látogató vesz részt. Az Arbaeen megemlékezés az Ashura (Moharram hónap 10. napja) utáni negyvenedik napra esik, és ekkor emlékeznek meg a zarándokok Hussein Imám mártírhaláláról, aki a Kerbalai csatában esett el.

.

A zarándokok a Najaf városa melletti Kúfából indulnak Kerbalába és gyalog teszik meg a 80 kilométeres távot. A zarándoklatot az iraki hatóságok magas színvonalon szervezik meg, ugyanis a biztonságon kívül gondoskodnak a zarándokok esetleges egészségügyi ellátásáról, amíg a vallási szervezetek, valamint önkéntes segítők gondoskodnak a látogatók élelmezéséről és elszállásolásáról.

Az évente megrendezésre kerülő eseményen a síita muszlimokon kívül részt vesznek keresztények és jazidiek is, ugyanis a rendezők mindenkit szeretettel várnak felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Az érdekes azonban az, hogy egy ekkora méretű és ilyen jelentős eseményről nem tudósít a nemzetközi média. Valószínűleg ez azért van, mert az amerikai és a nyugati médiának nem áll érdekében bemutatni egy ilyen erős egységet, mely zarándoklat résztvevőire jellemző.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Tasnim News)

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑