Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2021. 01. 10.

Az Egyesült Államok feketelistára tette az iraki Hashd Al-Shaabi parancsnokát

Az Egyesült Államok szankciókat rendelt el az iraki népi mozgósítású erők (Hashd Al-Shaabi) parancsnoka, Faleh Al-Fayyad ellen.

Az amerikai kormány ugyanis azzal vádolja az iraki politikust, hogy részt vett 2019-ben az iraki kormány ellen tüntetőkkel szembeni erőszakos cselekményekben.

Az amerikai pénzügyminisztérium elmondása szerint azért hoz szankciókat Faleh Al-Fayyad ellen, mert az amerikaiak szerint az iraki politikus és az általa vezetett egységek az Iráni Forradalmi Gárdához tartozó ,Quds Erők támogatásával felléptek az iraki kormány elleni tüntetőkkel szemben.

Az Egyesült Államok és a nyugati média 2019-ben ugyanis az iraki rendőrök és civilek halálát okozoó tüntetéseket békésnek nevezte, akárcsak 2014-ben az Iszlám Államot. Az iraki utcákon történő rendteremtés ugyanis nem állt érdekében az amerikai megszállóknak.

A vádaskodás érdekessége az, hogy majdnem pontosan egy időben történik az iraki legfelsőbb ügyészség vizsgálatával, melyet azért indítottak, hogy kivizsgálják az Irakot 2003-ban megszálló amerikai erők illegális fegyver használatát, hiszen a demokráciát elhozó amerikai erők gyengített uránium lövedékeket használtak a műveleteik során.

A másik érdekesség ped, hogy az amerikai vádaskodással egy időben az iraki főváros Al-Resafa kerületének bírósága letartóztatási parancsot adott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen az iraki népi mozgósítású erők (Hashd Al-Shaabi) parancsnok helyettese Abu Mahdi Al-Mohandes meggyilkolásában való szerepe miatt.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑