Cadmus fordítás Cadmus
Egyiptom

2015. 10. 22.

Az elnököt támogató koalíció nyerte az egyiptomi parlamenti választások első szakaszát

2015. 10. 22.

Az egyiptomi parlamenti választások első szakaszának kimagasló nyertese a Szeretettel Egyiptomért nevű pártkoalíciós lista, amelynek kijelentett célja Abd Al-Fattah Al-Sisi elnök hatalmának megerősítése.

A legfőbb választási tanács által szerda este bejelentett adatok szerint a szavazáson az arra jogosultak mindössze 26,5 százaléka vett részt, ami jelentős zuhanást jelent a Mubarak-rezsim megbuktatását követő, 2011 telén rendezett első szabad parlamenti választások közel 60 százalékos részvételéhez képest.

A Szeretettel Egyiptomért lista élén álló népszerű volt hírszerzési tiszt, Számeh Szeif el-Jazal előre jelezte, hogy az ország stabilitásának érdekében parlamenti képviselőként a parlament hatáskörét jelentősen csökkentő alkotmányos módosításokat fog szorgalmazni. A tábornok “kiemelt figyelmet” kíván szentelni azon cikkeknek, amelyek jelenleg még arra köteleznék az államfőt, hogy a törvényhozáshoz forduljon jóváhagyásért, ha meg akar válni egy minisztertől, vagy akár a kormányfőtől.

Az arab világ legnépesebb országában két szakaszban szavaznak. A Nílus-delta nyugati felén és Kairótól délre már múlt vasárnap és hétfőn megtartották a voksolást, az ország többi részén, így magában a fővárosban is november 22-én és 23-án járulnak a szavazók az urnákhoz. Eredmények december elején várhatók, és az új parlament még abban a hónapban össze is ül.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi eddig egy működő parlament ellensúlya nélkül, elnöki határozatokkal irányította az országot, mivel az előző parlamentet még 2012-ben feloszlatták. Az általa nemrég hozott választási törvények szerint az 596 parlamenti mandátum 75 százalékát egyéni képviselők töltik majd be, s mindössze 120 hely, azaz 20 százalék oszlik meg a különböző pártkoalíciók listái között. A maradék helyekre az államfő közvetlen jelöltjei kerülnek.

Az idei voksolást övező feltűnő érdektelenséget a szakértők egyebek mellett az alternatívák és a valódi verseny hiányával magyarázzák, sokan a 2011-es forradalom előtti belpolitikai viszonyok visszatérésére figyelmeztettek. Ez utóbbinak egyik jele szerintük, hogy a régi szellemiség jegyében a legnagyobb pártkoalíciók már jó előre feltétlen támogatásukról biztosították Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfőt, de azt is baljós jelként értékelték, hogy a több mint 5000 egyéni induló fele tagja volt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök 2011-ben feloszlatott Nemzeti Demokratikus Pártjának.

A főbb ellenzéket alkotó, baloldali és liberális pártokat magában tömörítő koalíciós lista visszalépett a választásoktól, és a 2011-es voksolás győztese, az időközben terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet is hiányzott a színről.

Az induló pártok és koalíciók négy körzetre állíthattak fel listát, az egyéni indulók számára ugyanakkor 205 választási körzetet alakítottak ki. A mostani szakaszban érintett mindkét listás körzetben a Szeretettel Egyiptomért pártszövetség nyerte el a legtöbb szavazatot, így a szabályoknak megfelelően rájuk száll az ott megszerezhető hatvan listás mandátum mindegyike.

Azokban az egyéni körzetekben, ahol egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok 50 százalékát, október 26-án és 27-én tartják a döntő fordulót.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑