Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2015. 09. 24.

Az EU egymilliárd euróval növeli a szíriai menekülteknek nyújtott támogatást

2015. 09. 24.

Egymilliárd euróval növeli az EU a szíriai menekülteknek nyújtott támogatást – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek szerda éjfélen túlnyúló, brüsszeli rendkívüli menekültügyi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

Tusk és a vele együtt az újságírók elé lépő Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egyaránt azt mondta, hogy a megbeszélés a vártnál sokkal jobb légkörben zajlott le, Tusk megfogalmazása szerint a résztvevők “felhagytak az egymásra mutogatással”, a kölcsönös szemrehányásokkal.

Az egymilliárd euró egy részét az ENSZ világélelmezési programja keretében használják majd fel.

Tusk szerint az Európába áramló menekülthullám legnagyobb része még csak most várható, és a nyitott ajtók politikáját át kell dolgoznia az uniónak. “A káosznak meg kell szűnnie a külső határokon” – mondta.

A lengyel politikus hangsúlyozta: nem lenne tisztességes, ha a menekültek jelentette terheket kizárólag Olaszországra, Görögországra vagy más országokra hárítanák. November végéig létre akarják hozni az úgynevezett hot spotokat, ahol uniós tisztviselők segítenék a menekülteket fogadó országok hatóságait az érkezők azonosításában, menedékkérelmük elbírálásában. Ez – tette hozzá Tusk – nem vetne véget a válságnak, de a helyes irányba tett lépés lenne.

Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a három hét múlva esedékes, soron következő EU-csúcsig még nagyon sok a teendő, de a helyzetet mindenképpen javítani kell, nehogy szétessék a belső útlevél-ellenőrzés nélküli szabad mozgást biztosító schengeni övezet.

Juncker elmondta, hogy az egymilliárd eurót a Szíriával szomszédos országokban, nagyrészt Törökországban tartózkodó menekültek javára kívánják felhasználni, de további pénzbeli támogatásra van szükségük a nyugat-balkáni országoknak is a migránskérdés kezeléséhez.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑