Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2020. 11. 02.

Az iráni parlament törvényben követelte a 20 százalékra dúsított urán előállítását

2020. 11. 02.

Az iráni parlament hétfőn törvényjavaslatot fogadott el, amelyben az urándúsítás fokának 20 százalékra növelését követelte – közölte a Tasznim állami hírügynökség.

A jogszabály értelmében az iráni atomenergia-ügynökségnek évente 120 kilogramm, 20 százalékos dúsítottságú uránt kell előállítania és tárolnia. Az alacsonyabb dúsítottságú uránkészleteket pedig havi 500 kilogrammal megnövelnie.

Ezen felül a törvény felhatalmazást ad az atomenergia-ügynökségnek gyorsabb centrifugák előállítására, hogy ezeket aztán legalább két nukleáris létesítményben üzembe tudják helyezni.

Jelenleg Irán csaknem 5 százalékos dúsítottságú uránt állít elő.

Az új iráni parlament javarészben keményvonalas és ultrakonzervatív képviselőkből áll, akik ellenzik mind az iráni nukleáris programról szóló 2015-ös többhatalmi megállapodást, mind a kormány és az iráni atomenergia-ügynökség mérsékeltnek tartott atompolitikáját.

Szakértők ugyanakkor nem veszik komolyan a törvényhozásnak ezt a törvényben rögzített követelését, mivel az ilyen döntések az iszlám köztársaságban nem a parlamentben, hanem a nemzetbiztonsági tanács berkeiben fogannak. A törvény, amelyet egy nappal az amerikai elnökválasztás előtt fogadtak el, ezért inkább szimbolikus jelentőséggel bír és azt hivatott jelezni, hogy Teherán Washington fenyegetései dacára továbbra is kitart nukleáris programja mellett.

A 2015-ös atomalku leglényegesebb pontja, hogy Irán az ellene foganatosított nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe garantálja: nukleáris programja csakis békés célokat szolgál, annak keretében nem készít atombombát.

Donald Trump amerikai elnök azonban 2018-ban egyoldalúan felmondta a szerződést és visszaállította a szankciókat Iránnal szemben, arra hivatkozva, hogy a megállapodás nem tartalmaz elegendő garanciát annak megakadályozására, hogy a teheráni vezetés atombombára tegyen szert.

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint Irán az utóbbi hónapokban csaknem 5 százalékos fokra dúsított uránkészleteket halmozott fel. A mintegy másfél tonna készlet nyolcszorosan meghaladja az atomalkuban engedélyezett szintet.

Emellett október végén nyilvánosságra hozott műholdfelvételek tanúsága szerint Irán megkezdte az építkezést a natanzi atomközpont közelében, ahol új csarnokot alakít ki urándúsító centrifugák összereléséhez a föld alatt.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑