Irak

2015. 03. 09.

Az Iszlám Állam rabszolgái



Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádistái már eddig is százezreket űztek el otthonukból. De ez még nem minden: több ezer jazidi nőt tettek szexrabszolgává, akiket iszlámra kényszerítenek. A CSI kiszabadult jazidikkel találkozott.

John Eibner, a CSI Közel-Kelet projektjének vezetője legutóbb Irakban tudott beszélni két jazidi nővel, akiket több ezer társukkal együtt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádistái raboltak el. A szíriai Rakka – az IÁ „fővárosa” – piacán szinte fillérekért árulják őket. A szerencsésebbeket magas váltságdíj fejében szabadon engedik.

Az egyik jazidi nőért, akivel a CSI Irakban találkozhatott, több millió forint értékű váltságdíjat fizettek ki.

Az elrabolt nők többségéből szexrabszolgát csinálnak. Az Iszlám Állam színes szórólapokon ismerteti a női rabszolgákkal való helyes bánásmódot. A szűzlányokat közvetlenül fogságba ejtésük után azonnal megerőszakolják. A lányokkal csak akkor lehet közösülni, ha már testileg érettek – „egyébként elég velük szex nélkül élvezkedni”.

Egyébként az IÁ többnyire nagy jelentőséget tulajdonít a jazidi rabszolgáknak. A dzsihádisták – nyilvánvaló biztonsági célzattal – a harcok közepette is jelentős erőfeszítéseket tesznek, hogy a nőket pár nap elteltével egyik helyről a másikra fuvarozzák. A szállításuk bonyolult logisztikát igényel, hiszen a nőknek ételt-italt kell biztosítani, gondoskodni kell mosakodásukról és tisztálkodásukról is. Mivel az iszlámisták kivégzik a jazidi férfiakat, így az ő segítségükre többé nem számíthatnak.

Áttérsz vagy meghalsz

A jazidi nőket veréssel kényszerítik az iszlám fölvételére. Az egyik kiszabadult nő elmondta John Eibnernek, hogy két hónapos fogsága idején nagyon jámbor muszlimnak tettette magát: mindig lelkiismeretesen elvégezte az imákat, és buzgón olvasta a Koránt. Viselkedésével elnyerte az iszlámisták bizalmát. Amikor néhány napra egyedül maradt, azonnal megszökött.

A Hamurabbi emberi jogi szervezet – a CSI bagdadi partnere – az utóbbi időben több hasonló esetet is dokumentált.

Átfogó megoldás jelenleg nem lehetséges. A rabszolgák kiszabadítása éppúgy lehetetlennek tűnik, mint az összes menekült visszajuttatása szülőföldjükre.

Az emberek fásultak, csalódottak és kiábrándultak. Sokan reménytelennek látják a jövőjüket, és csak egy érdekli őket: a kivándorlás. A CSI ahol lehetséges, továbbra is segít, hogy átvészeljék a telet, és emlékezteti őket: nyugati testvéreik nem feledkeznek meg róluk. Ám a szemünk előtt kibontakozó közel-keleti tragédia véglegesen csak nemzetközi összefogással oldható meg.

Orientalista.hu – CSI Magyarország

Címkék: , , ,






Back to Top ↑