Cadmus fordítás Cadmus
Izrael

2016. 02. 03.

Az izraeli legfelsőbb bíróság palesztin házak bontását állíttatta le

2016. 02. 03.

Több tucat palesztin ház bontásának látott neki kedd reggel egy katonai területté nyilvánított ciszjordániai övezetben az izraeli hadsereg, ám a legfelsőbb bíróság még délelőtt leállíttatta a buldózereket.

A bíróság közbelépéséig huszonnégy házat romboltak le, tizenkét család, mintegy nyolcvan ember vált átmenetileg hajléktalanná. Családjaik fogadták be őket.

A bontást a Ciszjordánia civil ügyeit felügyelő izraeli katonai hatóság rendelte el, mert szerintük nem volt rájuk építési engedély, és zárt katonai övezetben húzták fel őket. A hatóság azt állítja, hogy azért határoztak a házak felszámolásáról, mert az építés körüli, elhúzódó jogvita eredménytelenül zárult.

“A hatóság az elmúlt két évben párbeszédet folytatott az ott élőkkel, az épületek legalizálása érdekében, de miután a helyiek nem mutattak hajlandóságot a helyzet rendezésére, a törvénytelen építkezések pedig folytatódtak, ezért a törvényeknek megfelelően intézkedtünk” – indokolta a bontás megkezdését az izraeli hatóság.

A legfelsőbb bíróság az ügy tisztázásáig, de legalább február kilencedikéig felfüggesztette a bontást, pedig elvben májusban jóváhagyta engedély nélkül épült házak lebontását.

A hadsereg a múlt század hetvenes éveinek elején nyilvánította zárt katonai övezetté a “918-as számú”, mintegy 298 négyzetkilométeres területet Ciszjordánia déli határvidékén, de izraeli emberi jogi mozgalmak szerint megszállt területeken, így Ciszjordániában is jogellenes katonai övezetet létrehozni.

1999-ben hosszas jogi csatározás kezdődött, mert a kérdéses övezetben található palesztin falvak lakóit felszólították a terület kiürítésére. Az épületek lerombolása elleni petíciót egy Izraelben működő katolikus emberi jogi szervezet terjesztette a bíróság elé, hangsúlyozva, hogy a lebontásra ítélt házak részben az Európai Unió támogatásával épültek.

A vitatott földterületen tíz faluban mintegy ezer ember él. Védelmükben a kneszet arab listájának egyik képviselője levelet intézet Móse Jaalon védelmi miniszterhez, azt kérve, hogy a téli hidegben ne bontsák el az ott élők otthonait.

Orientista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑