Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2016. 09. 13.

Az olasz határrégiók rendkívüli törvényeket szorgalmaznak a migráció megfékezésére

2016. 09. 13.

Az illegális bevándorlás bűncselekménnyé tételét és rendkívüli törvényeket sürgettek a migráció megfékezésére a római kormánytól Olaszország határmenti tartományai, vagyis Lombardia, Liguria és Veneto a három tartomány elnökeinek hétfőn tartott találkozóján.

Ez volt az első alkalom, hogy a Matteo Renzi vezette kormány migrációs politikáját eddig külön-külön kritizáló tartományok elnökei közös tanácskozást tartottak az általuk vészhelyzetnek nevezett bevándorlási, valamint biztonsági helyzetről. A liguriai Genovában rendezett megbeszélésen kilenc pontos dokumentumot állítottak össze: “a józan ész diktálta javaslatokat, amelyeket komolyan kell venni” – fogalmazott Giovanni Toti, Liguria tartományi elnöke, a Hajrá Olaszország (FI) ellenzéki párt politikusa.

Roberto Maroni, a szintén északnyugat-olaszországi Lombardia elnöke, az ellenzéki Északi Liga politikusa konkrét lépésként az Olaszországba érkező migráció megfékezésére többek között szorgalmazta, hogy Észak-Afrikában állítsanak fel azonosító és befogadó-állomásokat és ismét kvótákhoz kössék az Olaszországba befogadható migránsok számát, ahogyan ezt korábban tették az Északi Liga által 2007-ben kidolgozott és azóta hatályon kívül helyezett bevándorlási törvénnyel.

A javaslatok között szerepel, hogy az olaszországi határrégiók rendkívüli törvényeket vezethessenek be, valamint, hogy az Olaszországba menekültként befogadottak nyilatkozatot írjanak alá az olasz “értékek” tiszteletben tartásáról. Ezen kívül a három tartomány vezetője visszaállítaná az illegális bevándorlás bűncselekményét, amelyet a Renzi-kormány idén februárban törölt el.

Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto elnöke kijelentette, idén 300 ezer migráns érkezik Olaszországba és kétharmaduk nem menekült.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) adatai szerint az év elejétől augusztus 31-ig 115 ezer ember érkezett Olaszországba.

Hétfőn 401 fős csoport ért partot a szicíliai Augusta kikötőjében és másik 286 fő a szintén szicíliai Pozzallóban. Mindannyiukat a hétvégén mentették meg a Líbia és Olaszország közötti tengeren az olasz parti őrség koordinálásával.

Ezzel egy időben az olasz pénzügyőrség az Albánia és Olaszország közötti Otrantói-szorosban feltartóztatott egy tizenöt méteres vitorlás hajót. Hatvan felnőtt férfi és két kíséret nélküli kiskorú utazott rajta, Törökországból indult szíriai menekültek, akik fejenként ötezer eurót fizettek az átkeléséért. A vitorlás két grúziai kormányosát őrizetbe vették.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑