Az USA ellenőrzése alá akarja vonni Irán természetei erőforrásait
2015. 05. 02.
Az Irán ellen hosszú ideje fennálló amerikai és más nyugati országok általi agresszió célja, hogy átvegyék az irányítást a teheráni gazdaság és az ország természetei erőforrásai felett, állítja egy floridai író és kutató.
A Kongresszus republikánus törvényhozói agresszív lépésekkel megpróbálják megakadályozni a nukleáris megállapodás létrejöttét, amely elhozná a békét Irán és a nyugati országok között, nyilatkozta Walt Peretto a Press TV-nek pénteken.
Tom Cotton és Marco Rubio amerikai republikánus szenátorok arra tesznek kísérletet, hogy szigorítsanak különféle módosításokkal egy törvényjavaslatot, beleértve azt a követelményt is, hogy Irán független államként ismerje el Izraelt, és az esetleges nukleáris megállapodás részeként.
Miután a demokraták néhány napig blokkolták, egy eljárási manővert használtak fel a republikánus törvényhozók, hogy kikényszerítsenek a Szenátus Legfőbb vezetőjétől, Mithc McConneltől egy módosító szavazást csütörtökön.
“Ezt a játékot azok vezetik, akik világuralomra törekednek”, ismertette Peretto. “Ezen módosításoknak úgy tűnik, hogy az a céljuk, hogy megakadályozzák a nukleáris megállapodás megszületését, amely látszólag majd az Egyesült Államok agresszív szembenállásához vezethet Iránnal”, tette hozzá.
A módosítás hozta magával azon jogszabályokat, amelyek megakadályozzák az Obama adminisztráció számára, hogy egyoldalúan hozzák meg a végső nukleáris megállapodást Iránnal, a Kongresszus felülvizsgálata nélkül. Ugyanez vonatkozik az Iránt sújtó szankciók megszüntetésére vagy felfüggesztésére, és a szigorú végrehajtási mechanizmusok betartására, “visszaállítva ezzel a kongresszusi szerepet korunk nemzetbiztonsági kérdéseiben való döntéshez”.
Bob Corker szenátor, a Szenátus Külügyi Bizottságának elnöke a szerzője az úgynevezett Iráni Nukleáris Felülvizsgálati Törvényjavaslatnak.
Irán és a P5+1 országok – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország – elérték a keretmegállapodás megszületést Teherán nukleáris programja kapcsán április 2-án. A felek most azon dolgoznak, hogy véglegesítsék ezt a megállapodást június végéig.
Orientalista.hu – Tia (persianews, Press TV)