Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2015. 02. 27.

Beiktatták a naptárba a huszonegy kopt keresztény vértanú emléknapját

2015. 02. 27.

„Azért ölték meg őket, mert a keresztény hitet vallották” – nyilatkozta a kopt ortodox pátriárka, II. Tavadrosz az Iszlám Állam terroristái által Líbiában lefejezett huszonegy egyiptomiról. A Vatikáni Rádió híradását közöljük.

Nevüket beiktatják a Synaxariumba, vagyis a vértanúk névsorába, a római martyrologium keleti megfelelőjébe. Ez a folyamat megfelel a latin egyház szentté avatásának, olvasható a Terrasanta.net portálon. A huszonegy keresztény vértanúságáról február 15-én emlékeznek meg, vagyis a kopt naptár szerint Amshir 8-án, Jézus templomban való bemutatásának napján.

Tony Rezk: A huszonegy kopt vértanú

Tony Rezk: A huszonegy kopt vértanú

Egyiptom eközben vállalta, hogy havi 1500 egyiptomi líra (körülbelül 172 euró) összeget folyósít az áldozatok családjainak. (Ez valamivel több, mint a havi minimálbér.) A huszonegy egyiptomi kopt vendégmunkás nevét, akik Líbiába mentek dolgozni, közzétette a Watani hetilap, melyet a kairói koptok adnak ki.

A gizehi kopt katolikus püspök, Anba Antoniosz Aziz Mina emlékeztetett rá, hogy a vértanúk Jézus Krisztus nevével az ajkukon mentek a halálba. „Ezt a győzelmet egyetlen hóhér sem veheti el tőlük. A kivégzésükről készült videó egy vérfagyasztóan megrendezett jelenetet rögzített, amely rémületet akart kelteni. És mégis, az ördögi szülemény és véres szörnyűség látni engedi, ahogy néhány vértanú barbár kivégzése pillanatában Jézus Krisztus Urunk nevét ismétli. Jézus neve volt az utolsó, amely elhagyta ajkukat. Épp úgy, ahogy az első vértanúknak, akik a szenvedésben rábízták magukat az Úrra, aki várta őket. Így ünnepelték győzelmüket, melyet senki nem vehet el tőlük. Az a név, amelyet az utolsó pillanatban suttogtak, mintegy megpecsételte vértanúságukat” – mondta a gizehi kopt katolikus püspök.

Orientalista.hu (Forrás: Magyar Kurír – Vatikáni Rádió;Lacopts.org)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑